Eddig egy Városház utcai ingatlanról lehetett tudni, hogy megszerezte a végrehajtói kar letartóztatott vezetője, az rtl.hu információi szerint viszont egy szomszédos, 49 négyzetméteres üzlethelyiséget is eladtak neki 19 millió forintért.
Szerző(k): Szepesi AnitaÁtlagosan 4 nap 7 óránként írták át a költségvetést kormányhatározatokkal 2021-ben, ami azt eredményezte, hogy 85 módosítással összesen 3354 milliárd forintot csoportosított a kabinet. A legtöbb pénzmozgás a Gazdaságvédelmi, az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezés Alap, valamint a Központi Maradványelszámolási Alap terhére történt, csak ezenél 2000 milliárd forintot költött másra a kormány, mint tervezték.
Szerző(k): Szabó DánielNem magyar sajátosság, hogy az éppen regnáló rezsim az utcanevek megváltoztatásával is a saját képére akarja formálni a társadalmat, ám Lengyelországban egy nacsalnyik egy nemrég átkeresztelt utcanévbe kötött bele.
Szerző(k): Komócsin SándorKöltségvetési csalás miatt egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék Szűcs Gabriellát, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szakoly korábbi független polgármesterét. Három ügyben is elmarasztalták a településvezetőt, aki szabályellenesen szerzett pénzt az önkormányzatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány idén is kompenzálja az önkormányzatokat a helyi iparűzési adó csökkentése miatt, és egyeztetéseket folytat a minimálbér, valamint a garantált bérminimum emelése okozta többletterhek mérsékléséről is – erről egyeztetett Banai Péter államháztartásért felelős államtitkár és Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke a Pénzügyminisztérium közleménye szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz önkormányzatok gazdálkodásának közvetítésével működő kormányzati megszorító politika óriási gondokat okoz a megyei jogú városok jelentős részének. A megszorítás több tíz millió forintos nagyságrendű.
Szerző(k): Komócsin SándorDől a privát és az állami pénz a Balaton környékére, ami alaposan felverte az ingatlanárakat és számos botrányos beruházási kezdeményezéshez vezetett. Ha a helyiek nem lesznek résen, hamarosan kiszorulnak a tópartról.
Szerző(k): Komócsin SándorBár december 15-től nem köthető új munkaszerződés állami és önkormányzati szerveknél olyan személlyel, akinek nincs védőoltása - vannak kivételek.
Szerző(k): K. Kiss Gergely