Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) szerint ha az ukrajnai konfliktus nem szűnik meg hamarosan, az ország lakosságának 90 százaléka szegénységbe kerülhet. "Az egész országban azt látjuk, hogy az emberek elvesztették megélhetésüket" - mondta Achim Steiner, az UNDP ügyvezetője az Al Jazeerának a jelenleg zajló dohai fórum alkalmával.
Szerző(k): Molnár CsabaSztrájkbizottság alakult Veszprémben az önkormányzati tulajdonú közszolgáltató-vállalatoknál, mert a helyi hulladékszállítók elégedetlenek amiatt, hogy idén már második éve nem jutnak béremeléshez a helyhatóságokat érintő forráselvonások nyomán. Az őket képviselő szakszervezet szerint a városvezetés és a közüzemi munkáltatók "csendőrpertut" alkalmaznak: sem egyeztetési kötelezettségeiket, sem a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeit nem teljesítik, súlyosbítva azzal, hogy a vállalat vezetése önkényesen jelöltetett ki „tárgyalódelegációt” négy szakszervezeti tag személyében.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz önkormányzatok egyik zsebéből elvett 100 millió forintot adja oda a kormány önkormányzatoknak az ukrajnai menekültek támogatására.
Szerző(k): Németh GézaA kormány döntött a kis benzinkutak támogatásáról a vidéki ellátásbiztonság garantálása érdekében, az erről szóló rendelet szombaton jelent meg a Magyar Közlönyben.
Szerző(k): Tér DiánaOlyanok is befizethetnek most gyanútlanul a Sberbanknál befagyott számlászámra sárga csekkel, akiknek erről fogalmuk sincs. A csekken nincs rajta a bank neve, de szerencsére a kód alapján azonosítani lehet – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu.
Szerző(k): Herman BernadettA balatonföldvári önkormányzat továbbra sem tudja kitúrni a település balatoni kikötőjében működő kis büféket, mert a bíróság úgy látta, hogy ezzel kapcsolatos eljárása szabálytalan volt.
Szerző(k): Komócsin SándorA Feneketlen-tónál lévő parkot szeretnék elnevezni Törőcsik Mariról, ehhez azonban még a XI. kerületi képviselő-testület és a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyására is szükség van.
Szerző(k): Csernátony CsabaA kormány gondoskodik Balatonfüred új idősotthonának építéséről, ötmilliárd forintot ad az egykori belügyminisztériumi Kelén üdülő területén tervezett beruházáshoz. A kivitelezésre tavaly kiírt közbeszerzésen hétmilliárd feletti árajánlat győzött. Az előkészítésre 400 milliót már jóváhagyott a kormány. A Kelén üdülő parkja helyi természetvédelmi terület; a tervekben 87 fa kivágása is szerepel.
Szerző(k): Domokos Erika