Tízezer forintokkal csökkenhet egyes védőnők bére, pedig a kormány azt ígérte, ilyen nem lesz. A Veszprém megyei Pétfürdőn a falu mindhárom védőnője felmondott. Egyikük elmondta, az, hogy júliustól az önkormányzattól a megyei kórházhoz kerülnek, csak az utolsó csepp volt a pohárban.
Szerző(k): EconomxRendeletmódosítással segít a legszegényebb családokon Pécs: állandó nevelési támogatás bevezetéséről és a lakhatási támogatás bővítéséről döntött a város közgyűlése kedden, hogy segítse a legnehezebb anyagi helyzetű családok megélhetését.
Szerző(k): Varga CsengeDöntött a szegedi önkormányzat, eladják két óvoda épületét és egy hajléktalanszállót is. Ellenben a Szegedi Nemzeti Színházra több anyagi támogatást fordítanak.
Szerző(k): Varga CsengeA Belügyminisztériumhoz fordult a Balatoni Szövetség, miután az Országos Vízügyi Főigazgatóságot hiába kérte, hogy ne eresszék le a Balaton vízét. A vízügyi hivatal ugyanis válaszra sem méltatta a megkeresést.
Szerző(k): Varga CsengeA balatonboglári tanösvényhez egyetlen forint uniós pénz sem használtak fel, mondta a polgármester.
Szerző(k): EconomxA Bencés Apátság tulajdonolhatja a jövőben a tihanyi Illyés Gyula Általános Iskolát, amelyről nemrégiben döntött a helyi önkormányzat. Szeptembertől új viszonyok, korszerűbb épület fogadhatja a diákokat a Balaton mellett.
Szerző(k): EconomxA parlament előtt van a törvényjavaslat, amely megtiltja a földadó kivetését a helyi önkormányzatoknak. A szakértő a Napi.hu–nak elmondta, hogy az önkormányzatok adókivetési gyakorlata ezzel új lendületet kaphat, pedig fantáziában eddig sem volt hiány: létezett már ló- és póniló-adó, giccsadó, de nem kívánatos személyadó is.
Szerző(k): Drávucz PéterMost Balatonbogláron lépték meg a fizetős parkolás bevezetését, azt mondják, ebből tartják majd fenn a strandokat. A parti övezetben óránként 400, a többi zónában 300 forintot kell fizetni a parkolásért.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs