Rekordösszegű adó-visszatérítést kaphatnak az idén azok, akik nyugdíjcélra takarékoskodtak. A pénztárakba és a biztosítókhoz is több befizetés folyt be tavaly, mint 2017-ben.
Szerző(k): Herman BernadettAhogy minden évre vonatkozóan, úgy 2019-re is elkészült az a rangsor, amely azokat az országokat gyűjtötte össze, ahol a legjobb letelepedni nyugdíjas évekre. Persze azért ehhez kell egy pár százezres biztos havi jövedelem, így a magyar idősek számára egyelőre kevésbé elérhetőek ezek a lehetőségek.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSikeresen kampányolt a Budapest Magánnyugdíjpénztár a tagoknál, már tavaly év végére meglett a 70 százalékos tagdíjfizetési arány. Az utolsó pillanatban azonban a tagok többsége a tb-rendszert választja.
Szerző(k): Herman BernadettA nagyszülőket az eddiginél sokkal jobban be kell vonni a mindennapi életünkbe, sőt a nyaralásokra is el kell vinni őket – erre kötelezné a briteket az új magányosságügyi államtitkár.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanSoha ilyen sokan (77 százalék) nem várták az államtól a nyugdíjhelyzet megoldását az OTP öngondoskodási indexe szerint. Ennek ellenére a megkérdezettek alig több mint ötöde gondolja úgy, hogy a majdani állami nyugdíj elég lesz az időskori megélhetés biztosítására.
Szerző(k): Domokos LászlóJövőre is a legjobb munkáltatói juttatások között lesz a pénztári hozzájárulás, a dolgozók számára kedvezőbb az adózása, mintha ugyanazt a pénzt fizetésként kapnák meg - közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (Pénztárszövetség) az MTI-vel.
Szerző(k): Szepesi AnitaA mozaikcsaládban élők számára a legnehezebb a nyugdíjas évekről való gondoskodás, 91 százalékuk szerint lesznek anyagi gondjaik idős korukban. A klasszikus családmodell nagyobb biztonságot ad, és még az egyedülálló szülők is bizakodóbbak jövőjükkel kapcsolatban – derült ki a Groupama Biztosító és az NRC kutatócég reprezentatív, a különböző családmodellek nyugdíjstratégiáit vizsgáló kutatásából.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgy magyar fiatalnak a mostani kilátások szerint 34 évet kell dolgoznia egy friss EU-s elemzés alapján. A K&H biztos jövő indexéből pedig az derül ki, hogy akik a fizetésükből félretennének a nyugdíjas éveikre, átlagosan 19 ezer forintot szánnak erre havonta. Ha valaki a munkával töltött 34 év alatt minden hónapban megspórol 20 ezer forintot, nyugdíjasként 19 millió forintra számíthat a pénzintézet becslése alapján.
Szerző(k): K. Kiss Gergely