Pénzmosásért ítélt el egy asszonyt a Szekszárdi Törvényszék. A két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetést azért kapta, mert egy állítólagos ghánai kórház építésére kért adományok eljuttatásában működött közre. Tevékenységével akkor sem hagyott fel, amikor az adománygyűjtés ügyében csalás miatt eljárás indult, és még csak tanúként hallgatták meg.
Szerző(k): EconomxVitézy Dávid szerint a törvényszéki döntéssel a komplex nincs még veszve. A civilek csak azzal lennének elégedettek, ha a déli körvasút Hamzsabégi út menti nyomvonalán egyáltalán nem történne vágánypárbővítés.
Szerző(k): Horváth TiborA horvát alkotmánybíróság elvetette a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatójának panaszát. Történt mindez kilenc hónappal azután, hogy a testület Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetével is ugyanígy járt el a Mol-INA per ügyében.
Szerző(k): EconomxA moszkvai bíróság 25 év börtönbüntetésre ítélte Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki aktivistát. Alekszej Navalnij szintén elítélt ellenzéki politikus szerint ez a Kreml bosszúja, amiért a volt újságíró nem halt bele a mérgezési kísérletekbe.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennElítélték egy állítólagos vesztegetési ügyben a szlovák központi bank elnökét. Az államfő és a miniszterelnök is lemondásra szólította fel. Robert Fico volt miniszterelnök közben politikai boszorkányüldözésről beszél.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság pénteken jelentette be, hogy háborús bűncselekményekért viselt feltételezett felelőssége miatt elfogatóparancsot adott ki az orosz elnök ellen. Joggal merül fel a kérdés, hogy mennyiben szimbolikus értékű lépésről van szó, vagy valós elszámoltatás várhat Vlagyimir Putyinra? Pontosan kik és mivel vádolják az orosz elnököt? Mutatunk minden fontos összefüggést és részletet!
Szerző(k): Hercsel AdélKorrupt hajóvizsgáztatókat ítéltek több év börtönbüntetésre. Távvizsgálat kenőpénzért volt a specialitásuk.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsHat és tizenegy év közötti, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egykori magas beosztású rendőrtiszteket. A vád szerint súlyos korrupciós bűncselekményeket követtek el.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs