Tavaly az építőipari vállalkozások 61 százalékánál nőtt az értékesítés nettó árbevétele 2018-hoz képest, de év végére már markánssá vált a lassulás. A vállalkozások fele számít idén további növekedésre, azonban a tavalyi közel 22 százalékos bővüléssel szemben idén 5-7 százalékos erősödést jósolnak - derül ki az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 400 cég várakozásait összegző felméréséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaA gazdaság fehéredésével járhat a társadalombiztosítási (tb) ellátásról szóló új törvény - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke csütörtök reggel az M1-en.
Szerző(k): Szepesi AnitaJó évet zár 2019-ben az építőipar, a termelés 25-28 százalékkal haladja meg a tavalyi teljesítményt, három év alatt csaknem 80 százalékos a bővülés. E növekedés számos cégnél azonban az üzletileg elfogadhatónál jóval nagyobb kockázat vállalása mellett jöhetett létre. 2020-ra előre nézve ugyanakkor sok a bizonytalanság, a rendelésállomány volumene ágazati szinten 10 százalékkal, ezen belül a mélyépítésé 22 százalékkal kisebb, mint 2018-ban - állapítja meg helyzetjelentésében az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.
Szerző(k): Szepesi AnitaMiközben az építőipar 400 ezer forintból kihoz egy négyzetméternyi új lakást teljes felszereltséggel, mégis Budapesten egymillió forintos négyzetméterárakkal találkozni, aminek az okain érdemes elgondolkodni - fejtegeti a lakásépítési dilemmákat szakmai véleményében Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz építőipar elmúlt három évben produkált 80 százalékos növekedése csak nem elfogadható üzleti kockázatok vállalása mellett jöhetett létre, ez a növekedési ütem azonban nem tartható fenn a továbbiakban. Az egészséges évenkénti bővülés hosszú távon 10-15 százalék lehetne - mondta előadásában a Napi.hu Hullámvasúton az építőipar című konferenciáján Koji László, ÉVOSZ elnöke, aki 2021-re maximum 10 ezer új lakás felépítésével számol.
Szerző(k): Szepesi AnitaNövekvő árbevételről és 5-7 százalékkal javuló jövedelmezőségről számol be az építőipari cégek jelentős része. A szerződésállomány a korábbi időszakhoz képest nőtt, a cégek közel egyharmada az év hátralévő részében az új szerződések számának további növekedésére számít. A lakásépítő cégeknél ugyanakkor komoly az elbizonytalanodás az ÉVOSZ legfrissebb konjunktúrafelmérése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz építőipari megrendelések folyamatos szinte ntartására új lakásfelújítási programra vagy önkormányzati bérlakásprogramra lenne szükség - mondta az MTI szerint Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az M1-en.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt két év építőipari boomjával szemben a a következő időszak lassabb, de tartós növekedése kevesebb üzleti kockázatot hozna az ágazat számára. A konszolidáltabb bővülés, vagy szinten tartás érdekében országos programokra lenne szükség - írja a 2019-2023-as időszakra készített építésgazdasági stratégiájában az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Szerző(k): Szepesi Anita