Magyarországon sorozatban kapja a a Michelintől a Bib Gourman-díjakat Feke Zoltán, a budapesti Petrus étterem séfje és tulajdonosa, ráadásul már a Budai várban korábban üzemelő Speizzel is szerzett két ilyen elismerést. Az idén pedig megtartott a Petrusssal ezt az elismerést, így már nyolcnál tart. A séf a Napi.hu-nak beszélt arról, hogyan élte meg a járvány berobbanását személyesen és séfként és étteremtulajdonosként. A nyári nyitás utáni helyzetről, a gasztroturistákról, a magyar vendégekről, valamint arról, szerinte mitől lesz jó egy étterem. Bár a járványhelyzet bizonytalanságot okoz neki is, de Feke Zoltánnak kész tervei vannak. Érkezik a Petrus Petit a Balatonon a törzsvendégeknek, de emellett a Bib Gourmand-díjas séf házhoz is mehet a jövőben, mégpedig egy különleges, 45 éves veterán kisbusszal. Interjú.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 5 pontból álló javaslatcsomagot fogalmazott meg a fővárosi önkormányzat számára a budapesti vendéglátóipari és turisztikai vállalkozások megsegítése érdekében - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterLázadással reagáltak a brit vendéglősök arra, hogy 10 órakor be kell zárni a puboknak. Szerintük ez a járványkorlátozás indokolatlan, és belerúg az iparágba, amely már amúgy is padlón fekszik.
Szerző(k): Barabás JúliaNew York önkormányzata lehetővé tette a vendéglők egy részének, hogy a koronavírus-járvány miatt elszenvedett veszteségeit a számlákhoz írt felárból származó bevétellel mérsékeljék.
Szerző(k): Komócsin SándorA Jófogás a GKI Digitallal közösen mérte fel, hogy a koronavírus második hulláma milyen hatással lehet a vendéglátóiparban, a turizmusban és az idegenforgalomban dolgozókra.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz M1-es autópálya két oldalán, több mint kétmilliárd forintos beruházással két új McDonald’s étterem épült. A Bécs felé vezető oldalon, a Moson Pihenő területén (162-es kilométernél) elhelyezkedő egység a mai nappal nyitotta meg kapuit, míg a Budapest felé vezető oldalon szeptember 14-től várják a vendégeket.
Szerző(k): Szepesi AnitaRomániában a múlt héten először csökkent az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kormány pedig azt fontolgatja, hogy engedélyezi a vendéglátóhelyek beltéri részeinek megnyitását - jelentette be hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA csillagos eget ostromolja a hazai idegenforgalom, a Balatonnál az 1980-as éveket idézően sokan vannak, a belföldi turisták bőven pótolják az elmaradó külföldieket.
Szerző(k): Komócsin Sándor