Az észak-koreai rezsim leszerelésére irányuló kísérletek - pedig volt belőlük jó pár - eddig egytől egyig sikertelennek bizonyultak, ezért teljesen új megközelítésre van szükség. Egy biztos, lehetetlen egy csapásra elérni azt a célt, hogy a sztálinista hagyományt modernizáló rendszer megváljon kedvenc atomfegyvereitől.
Szerző(k): Komócsin SándorBetiltották a dohányzást nyilvános helyeken – jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség csütörtökön.
Szerző(k): Domokos LászlóNincs egészségügyi problémája Kim Dzsongun észak-koreai vezetőnek, eltekintve attól, hogy túlsúlyos, és nyolc év alatt ötven kilót hízott - közölte De Gjun, a dél-koreai parlament egyik képviselője hírszerzési információkra hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyszabású katonai parádét tartottak szombaton Észak-Koreában a sztálinista állampárt, a Munkapárt 75 évvel ezelőtti megalapításának évfordulóján.
Szerző(k): Domokos LászlóAz észak-koreai vezető felszólította országa lakosságát, hogy 80 napos hadjárattal valósítson meg minden szektorban minden kitűzött célt az újabb ötéves terv januárban esedékes meghatározásáig - adta hírül kedden a KCNA észak-koreai hírügynökség.
Szerző(k): Domokos LászlóKész találkozni az észak-koreai vezetővel, és normalizálná a kapcsolatokat Phenjannal a frissen kinevezett japán miniszterelnök - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász PéterBocsánatot kért Kim Dzsongun észak-koreai vezető a dél-koreai néptől, miután északi katonák a héten agyonlőttek egy dél-koreai tisztségviselőt, aki egy megfigyelő hajón északi vizekre tévedt – közölte a szöuli nemzetbiztonsági hivatal vezetője.
Szerző(k): Domokos LászlóMinden együtt áll ahhoz, hogy Észak-Koreában megismétlődjön az 1990-es években pusztító éhínség, amely a pontatlan adatok miatt igen tág határok között megadott becsléssel 200 ezer és 1,5 millió ember halálát okozhatta a 25 millió lakosú posztsztálinista országban.
Szerző(k): Komócsin Sándor