Egyszerre megy rosszul és jól az Észak-Koreai rendszer elitjének sorsa, a vezérükről, Kim Dzsongunról végre jó hírt kaptak, akárcsak Kínából, amelynek vezetése kiáll szövetségese érdekei mellett, ugyanakkor a koronavírus elleni harcban a diktátor nem hajlandó elfogadni a felkínált segítséget.
Szerző(k): Komócsin SándorKim Dzsongun, Észak-Korea diktátora talált néhány rendkívül szerencsétlen embert országa elitjében, akiket felelőssé tett a romló állapotok miatt. Az illetőket felmentették tisztségükből, és a köznép fantáziájára bízzák, milyen sors vár rájuk. Hírek szerint tavaly két tisztviselőt végeztek ki, mert megsértették a járvánnyal kapcsolatos szabályokat.
Szerző(k): Komócsin SándorA Dél-Koreába menekült észak-koreaiak szerint, akik fenntartanak bizonyos kapcsolatokat volt hazájukban, rendkívüli helyzet alakul ki Észak-Koreában. Az ország elszigeteltségének erősödése miatt a kínai élelmiszer-szállítmányok is akadoznak, így az emberek olyan kétségbeejtő helyzetbe kerültek, hogy attól már Kim Dzsongun diktátor sem tudja távol tartani magát.
Szerző(k): Komócsin SándorHiába csökkent az elmúlt évben globálisan a nukleáris robbanófejek száma, valójában nagyot fékezett a leszerelési folyamat. Kedvező trend tört meg, és új fegyverkezési verseny indult egy új jelentés szerint.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA sztálinista gyökerekből kinőtt észak-koreai rezsim úgy döntött, légkalapáccsal választja le az ország lakóinak tudatáról az "imperialista" popkultúrát, ám az elmúlt években a nyugati média termékeinek fogyasztói is fejlesztették védekező módszereiket.
Szerző(k): Komócsin SándorÉszak-Koreában az állami média szerint árva gyerekek önként mentek dolgozni a bányába - írta a BBC-re és a Reutersre hivatkozva a Telex.hu.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz amerikai elnök megfelelő feltételek mellett kész találkozni Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel - derült ki azon a sajtóértekezleten, amelyet Joe Biden és vendége, a dél-koreai elnök, Mun Dzsein tartott a washingtoni Fehér Házban.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA világ legelszigeteltebb rezsimje bizonyíthatóan fegyvereket és logisztikai eszközöket ad el a Hamásznak, amelyeket a palesztin területeken alkalmaznak is. Több szempontból is rejtély, hogyan oldja meg a két fél a szállítmányozást, de még a legutóbbi időkig is sikerrel jutottak be észak-koreai kommunikációs eszközök és fegyverek Gázába. A barátság nem jelenti azt, hogy a palesztin kérdés leszűkülne forradalmi, Nyugat-ellenes országok szövetségére. Kirakatérdekek találkozásáról van szó.
Szerző(k): Szabó Dániel