Kiterjeszti és rendszeresíti hadgyakorlatait az észak-koreai hadsereg „a háborúra készülődés jegyében” – határozott Kim Dzsongun az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra reagálva.
Szerző(k): Varga CsengeMinden korábbinál nagyobb kárt okoztak és rekordbevételre tettek szert 2022-ben az észak-koreai kommunista rezsim hackerei – derült ki kedd hajnalban egy eddig bizalmas ENSZ-jelentésből.
Szerző(k): EconomxA Kína és az Észak-Korea jelentette fenyegetéssel magyarázta vasárnap a Japánt kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) egyik tagja a szigetország védelmi költségvetésének növelését.
Szerző(k): EconomxTüzérségi lőgyakorlatot tartott Phenjan egy tengeri határzónában - Szöul szerint Észak-Korea megsértett egy 2018-as Korea-közi megállapodást - írta az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánAz orosz hadsereg esetében bebizonyosodott, hogy nemcsak Irántól kell drónokat vásárolnia, de a tüzérségi muníció pótlásában Észak-Korea segítségére van szükségük.
Szerző(k): Szabó DánielA szakértők csak találgatják, miért adott parancsot számos katonai provokációra az utóbbi időben Kim Dzsong-un, az észak-koreai posztsztálinista diktatúra vezetője. Az elemzéshez minimum kremlinológusnak kell lenni, mert a titokzatos rezsim propagandagépezete csak a szokásos szöveget nyomja arról, hogy az Egyesült Államok álnok összeesküvést sző a népi demokratikus rezsim megdöntésére.
Szerző(k): Komócsin SándorEzúttal két, rövid hatótávolságú ballisztikus rakétáról volt szó, amelyeket a Japán (Keleti)-tenger felé indítottak útnak - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.
Szerző(k): Domokos LászlóNagy robbanás történt egy dél-koreai légibázison, amely az észak-koreai határhoz legközelebbi katonai támaszpont.
Szerző(k): Szabó Dániel