Fittyet hány a Dacia az autógyártókat sújtó súlyos gondokra, legalábbis erre utal, hogy a romániai vállalat értékesítései szépen nőttek az első felében. Magyarországon is a harmadik legnépszerűbb márka volt a Dacia az idei első félévben.
Szerző(k): Komócsin SándorNem áll meg a drágulás az új autók piacán, pedig már eddig is minimum 20 százalékkal mentek fel az árak, de egyes modellek esetén akár ennek kétszeresével is. Egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak új autót.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Központi Bank korábbi székhelye előtt ma is áll azt az óriási eurószimbólum-szobor, amelyet az eurókészpénzt létrejöttének tiszteletére emeltek. Úgy tűnik azonban, hogy mint annyi más emlékmű, ez sem az örökkévalóságnak szólt.
Szerző(k): Komócsin SándorÉvek óta tartó trend fordult meg az európai szálláspiacon a járvány két éve alatt. Máshogy kezdtek el a vendégek szálláshelyet foglalni a járvány két éve alatt, s ez meglátszott az online szálláshely közvetítő cégek, mint a booking.com részesedésén is.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTovább csökkentek a Toyota eladásai áprilisban - írta meg at MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA Mercedes-Benz átalakítja forgalmazási hálózatát, amely a márkakereskedések számának csökkenését hozza magával. Németországban 15-20, azon kívül 10 százalékkal lesz kevesebb szalonja. Ezen kívül nyit a közvetlen és az online értékesítés felé is - írja az Autonews.
Szerző(k): Szász PéterPár óra leforgása alatt több mint 200 ezer darab 9 eurós jegyet értékesített a Deutsche Bahn, amelyet myáron Németország egész területén lehet használni a tömegközelkedési eszközökön.
Szerző(k): Tér DiánaMegszállott rajongók hóbortjának szokás tartani a bakelitlemezek (a félreértések elkerülése végett: vinylek) vásárlását és gyűjtését, ám e "hóbortosok" ma már olyan sokan vannak, hogy az idejétmúltnak tartott hanghordozó ismét önálló üzletággá vált a zeneiparban. Ismét, sőt: az üzleti modellje aktuálisan éppenséggel versenyre kél a zenei katalógusokat felvásárlókéval - amit manapság a legnagyobb biznisz a popzene világában.
Szerző(k): Komócsin Sándor