A Dél-Alföldön óriási lökést ad a számoknak a Budapest-Belgrád vasútvonal és az M44-es autópálya építése. A lakáscélú magasépítések volumene még úgy is alacsony maradt az első fél évben, hogy a kivitelezés költsége meredeken emelkedett az elmúlt években.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonGyorsított ágazati vizsgálatot végzett a szigetelőanyagok piacán a versenyhivatal, helyszíni kutatást is végeztek. A jogalkotóknak azt javasolták, tartsák meg a lakásépítési és felújítási támogatásokat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA vásárlók évek óta nem kapták meg a lakásokat, a vállalkozó pedig csak akkor fizette vissza a vételárat, amikor sikerült újra eladnia a lakást. Egy per már lezárult, egyet még tárgyal a Fővárosi Törvényszék.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA német Éghajlatügyi Tanács szerint az ország építőipari és közlekedési ágazata nem érte el a kitűzött klímasemlegességi célokat, és ezzel a fiatalabb generációk alkotmányos jogait is megsértették. A mulasztás miatt most vészhelyzeti terveket kell benyújtani az érintett szektoroknak.
Szerző(k): Sasvári MarcellAz újabb haladék az eddigi tologatások alapján nem váratlan ugyan, de az furcsa, hogy éppen olyankor tesz újabb engedményt a kormány, amikor a rezsinövekedés miatt minden korábbinál fontosabb lenne az új lakóépületek energiaigényének csökkentése.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMegállt, sőt, visszafordult a nyersanyagárak emelkedése az építőiparban. A vállalkozók nagyon erős őszre számítanak, mert aki nem szigetel drágán, az nagyon drágán fog fűteni, a gáz ára ugyanis már a hét és félszeresére nőhet. Három-négy hónap elég lehet a szigetelésre, ha van kivitelező, sőt, ezt akár kalákában is el lehet végezni.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA kiskereskedelem mellett az építőipar is visszaesett a legújabb statisztikai kimutatás alapján.
Szerző(k): Rácz GergőRomániában a nyers adatok szerint 4,3 százalékkal nőtt az építőipari termelés volumene az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten. A szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint a növekedés 1,9 százalék volt.
Szerző(k): Szász Péter