A román Óvásokat Elbíráló Országos Tanács (CNSC) helyet adott a Strabag óvásának és arra kötelezte a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságot (CNAIR), hogy érvénytelenítse az A3-as észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres – Maroskece szakaszának a befejezésére kiírt pályázat eredményét – írta az Economica.net gazdasági portál.
Szerző(k): Domokos ErikaAz M1-es autópályának az M0-ás csomóponttól Bicskéig tartó 23 kilométeres szakaszának 2x3 sávosra bővítésére írt ki közbeszerzést a NIF.
Szerző(k): Németh GézaEgy év alatt 3,3 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest 6,3 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos LászlóA Swietelsky Magyarország Kft. végezhet mélyépítési munkákat Veszprémben nettó 2 milliárd 594 millió forint keretösszeg erejéig.
Szerző(k): Németh GézaBár az önkormányzattal egyetértésben írtak ki ötletpályázatot a keszthelyi Balaton-part megújítására, a nemrég nyilvánosságra került tervekben az egyetemisták több hónapos munkájából szinte egyetlen betű sem jelenik meg. Sőt, a pályázat bíráló bizottságában ülő szakemberek véleményére is magasról tettek a fejlesztés vezetői. Így mi végre az állítólagos együttműködés, és lehet, hogy az önkormányzatnak csak az MMA és a BME nevére volt szükség elképzeléseinek keresztülverése során?
Szerző(k): Molnár CsabaA helybeli Horváth Építőmester Zrt. építheti meg a kecskeméti Kada Elek Szakgimnáziumot, nettó 9 milliárd 210 millió forintért. A becsült ellenérték 8 milliárd 868 millió forint volt.
Szerző(k): Németh GézaAz egyik legnagyobb ingatlanszakmai világversenyen, az International Property Awardson a DVM group építészeti vizualizációs csapata elnyerte a legjobb nemzetközi építészeti vizualizációs cégnek járó díjat.
Szerző(k): Szepesi AnitaA 2015-ben hatalomra került radikális jobboldali lengyel kormány úgy döntött, hogy Lengyelországban nincsenek meg a feltételek a szélenergia gazdaságos felhasználásához: vagy új szakértők jelentek meg mostanság a kormány háza taján, vagy ők maguk vették észre, hogy az országnak szép, hosszú tengerpartja van. Akárhogy is, de most már tény, hogy immáron a kormányzati lukból is fúj a szél: gigantikus offshore szélenergia-projekt terveit jelentették be. Sőt, a szélturbinákat gyártani is fogják Lengyelországban.
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó M. István