A kampányolók szeretnék megmenteni a japán főváros világhírű Meiji szentélyének parkosított negyedét, közte az évszázados ginkgofákkal szegélyezett sétányt.
Szerző(k): EconomxHiába a tiltakozás, mégis felépülhet a lakópark a volt Téglagyár területén Törökbálinton.
Szerző(k): Sánta AndrásHosszú ideje tart a pereskedés a Fertő tavi beruházás ügyében, pedig az építkezést már 2022 nyarán leállították. A Törvényszék a Kormányhivatalt új eljárás lefolytatására, ezen belül szakhatósági állásfoglalás beszerzésére is kötelezte.
Szerző(k): Horváth TiborÚjabb, összesen 1,6 milliárd forinttal pótolták ki a Budapest–Belgrád-vasútvonal projektet – derült ki a hétfői esti Magyar Közlönyből. A beruházás összköltsége már így is meghaladja az eredetileg tervezett 750 milliárdot.
Szerző(k): EconomxMinden feltétel adott, hogy a Paks II. néven ismert építkezés megfelelő ütemben haladjon - hangsúlyozta Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója. Így ez lesz az Európai Unióban az első általuk épített atomerőmű.
Szerző(k): EconomxAz eredeti elképzelés az volt, hogy feltámasztják a síéletet Budán, csakhogy az időjárás változása miatt a sípályák működtetése elképzelhetetlen hóágyúk és kivilágítás nélkül. A Hegyvidéki Önkormányzat annak tudatában költött a hóágyúzott pályákra közpénz-milliárdokat, hogy – mint ahogy történt – elveszítheti a pert.
Szerző(k): EconomxA komplexum az UEFA követelményeinek megfelelően épül, de nem csak meccseknek ad majd otthont
Szerző(k): Economx.huA Gesztenyeliget Kastélyotthon százhúsz ellátottja számára épültek lakóotthonok Nagymágocson és Derekegyházon, a fejlesztés csaknem 1,1 milliárd forintból, uniós támogatással valósult meg.
Szerző(k): Economx