Komoly sikert értek el a környezetvédő civilek a Fertő tó megóvásáért folytatott küzdelemben: a bíróság a természetpusztító óriásberuházás engedélyének visszavonására és új eljárás lefolytatására kötelezte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatalt.
Szerző(k): Hercsel AdélMásodik világháborús légibombát találtak közműépítés közben Komáromban csütörtök délben, a hatástalanítás idejére kétszáz méter sugarú körben lezárták a területet.
Szerző(k): Varga CsengeLátványosan zajlanak a munkálatok a balatonföldvári Nyugati strandon, miután a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal új építési engedélyt adott a kivitelező cégnek. A bírósági tiltó ítélet ugyanakkor változatlanul hatályban van.
Szerző(k): Horváth TiborMagyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődik tavasszal, amire már sok hazai autós várhatott, hiszen jelentős anyagi kárt jelent a gépjárművek karbantartása, amit tetéznek a kátyúkárok.
Szerző(k): Varga CsengeÖsszement a nagy ívűnek szánt magyar börtönépítési program: az eredetileg tervezett nyolcból már csak egy település számíthat rá, hogy börtön épül náluk. Bár a beruházás egyelőre ott sem indult el.
Szerző(k): EconomxAdományokból épülhet meg az Anna-réti kápolna a Normafánál, miután a kivitelezés költségei 9 hónap alatt több mint a duplájára emelkedtek. Az építésre kiírt közbeszerzés nyertesével kötött szerződést azóta felbontották. Folytatódik az adománygyűjtés, de az önkormányzat már az egyházzal egyeztetne a kápolna építés átadásáról.
Szerző(k): Varga CsengeÁtadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy a kulturális beruházás révén erősödik az egész térség és a helyi közösségek identitása.
Szerző(k): Varga CsengeEgy teljes hidat lovasítottak meg a romániai a Suceava megyei Luncucoara település határában.
Szerző(k): Economx