A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a több televíziós csatornán is sugárzott Ékszer Tv című műsor értékesítési módszerei miatt, mert valószínűsíthető, hogy ezek sértették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - jelentette be a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentősen, 7 százalékkal 4071,7 tonnára csökkent a világ aranykereslete tavaly - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA vártnál nagyobb nyereséget termelt a Tiffany & Co ékszerház üzleti évének harmadik negyedében, elsősorban az amerikai és a kínai kereslet bővülése jóvoltából - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA New York-i Tiffany ékszerbolt kávézót nyitott, ahol az Álom luxuskivitelben című film hangulatát kívánja megidézni - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgy 37,3 karátos rózsaszín gyémántot árverez el november 15-én Genfben a Sotheby's, a drágakő értékét 20-30 millió dollár (5,2-7,8 milliárd forint) közötti összegre taksálják - írta az Index az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóÚjra "divatba jöttek" a nyaklánclopások és rablások: a IX. kerületi rendőrkapitányság szerint túl sok már az ilyen bűncselekmény. Az áldozatok főként idősek, ami pedig sok esetben súlyosabb büntetést vonhat maga után - idézi a hirado.hu a Duna Tv Kékfény című műsorát.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÖtvenhárom millió dolláros (13,9 milliárd forintos) összegért a Graff Diamonds vásárolta meg az elmúlt száz évben talált legnagyobb nyersgyémántot, egy teniszlabda nagyságú drágakövet - számolt be az MTI híre alapján a vg.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEgy rövid- és egy hosszútávú trend határozhatja meg a platina és a palládium árfolyamát. Előbbi drágítja, utóbbi viszont abba az irányba mutat, hogy a két nemesfém a jövőben jóval olcsóbb lesz a korábban tapasztaltnál. Nagyon rizikós lenne most bevásárolni ezekből, bármekkora haszonnal kecsegtetnek.
Szerző(k): Szabó Dániel