Egy év alatt 2,9 százalékkal nőttek az átlagkeresetek a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a nonprofit szervezetek körében – közölte kedden a KSH.
Szerző(k): EconomxTavaly is Budapesten volt a legmagasabb a magánszemélyek által bevallott átlagjövedelem, 228 941 forint, míg a legalacsonyabb Szabolcs-Szatmár-Beregben, 132 309 forint, 171 590 forintos országos átlag mellett - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adataiból.
Szerző(k): MTI-EcoMájusban is 4 százalékkal nőttek a keresetek - közölte a KSH. Az év első négy hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 234 500 forint volt.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxA nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 1,8 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest - jelentette a KSH.
Szerző(k): EconomxFél évszázada kevesebbet kellett dolgozni például a benzin literjéért, ám ha autót akartunk venni, akkor már jóval több órát kellett akkoriban a munkahelyünkön tölteni.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanCsalóka az az adat, amely szerint a magyar átlagkereset havi 225 forint, valójában a magyarok kétharmada ennél kevesebbel számolhat - derül ki a fizetesek.hu internetes site számításaiból.
Szerző(k): EconomxAz építőipar 2012-ben 3,7 százalékkal járult hozzá a GDP - hez, szemben a 2006-os 5,1 százalékos részesedésével. A folyamatosan zsugorodó ágazat tavaly az ország munkavállalóinak 6,3 százalékát foglalkoztatta, míg 2006-ban 8,1 százalékuknak adott munkát, a 163 ezer forintos bruttó építőipari átlagkereset pedig arra utal, hogy ez az egyik legkisebb jövedelemmel kecsegtető szektor - derül ki az ágazat teljes tavalyi teljesítményét összefoglaló KSH jelentésből.
Szerző(k): NAPIBudapesten volt a legmagasabb a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete tavaly mind a szellemi, mind a fizikai foglalkozásúak körében - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megyei és régiós statisztikai évkönyvéből.
Szerző(k): Inforádió