A kormány kihirdette a 2018-as valorizációs szorzószámokat, amelyek a nyugdíj kiszámításához szükségesek. Ezek az országos nettó átlagkereset növekedéséhez igazodnak. A korábbi évekhez képest 2016-ban még jelentős volt a 7,8 százalékos átlagbér-emelkedés, ám a tavalyi adat ezt látványosan felülmúlta. Így sokan jobban járnak, főleg akik a nyugdíjba vonulást halasztották.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA KSH adatai szerint decemberben az egy évvel korábbihoz képest 13,5 százlékkal magasabb volt a hazai bruttó átlagkereset. A szakértők szerint még nem volt példa arra Magyarországon, hogy az inflációval súlyozva a nettó bérek 10,5 százalékkal emelkedtek. Idén kifogyhat a lendület a bérnövekedésből, de továbbra is felívelésre számítanak.
Szerző(k): Szabó DánielDecemberben a bruttó átlagkereset 327 700 forint volt, 13,5 százlékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA nyugdíjasok kétharmada nem jut hozzá az inflációt követő nyugdíjemeléshez, ezért egyre nagyobb szakadék tátong az átlagos vagy annál magasabb járandóságok kapó idősek és az ennél rosszabb anyagi helyzetben lévők között.
Szerző(k): Komócsin SándorSok mutatóban a magyar nyugdíjak leszerepelnek nemzetközi összehasonlításban. Rossz a vásárlóértékük és nominálisan is alacsonyak, ráadásul nagyon rosszak az átlagos értékek. De egy dologban ott vannak az európai élmezőnyben.
Szerző(k): Szabó DánielElriaszthatja a befektetőket, ha következő időszakban is a tavalyihoz hasonló ütemben emelkednek a bérek Romániában, a termelékenység ugyanis messze nem nő ugyanolyan iramban.
Szerző(k): Barabás JúliaLengyelországban a versenyszférában átlag 265 ezer forintnak megfelelő összeget vihetnek haza az emberek, ám ha figyelembe vesszük a közszférát is, és a számtani helyett a medián átlagot vesszük, akkor már messze nem ekkora összeg jön ki.
Szerző(k): Barabás JúliaKözel egy évtized után megtorpant a használtruha-piac forgalma, a boltok száma is csökkent tavaly. A béremelések miatt zsebben maradt pénzt a magyarok inkább az újruhás üzletekben költik el. A Háda és a TexTrade a legnagyobb szereplők; a turkálós eladók jóval az átlagbér felett keresnek.
Szerző(k): Domokos Erika