Három ország kérte, végül Belgiumnak adtuk ki a Budapesten elfogott brazil drogbárót. A Napi.-hu-nak Katona Csaba ügyvéd elmondta: az unión belül átadásról beszélünk, harmadik ország esetén pedig kiadatásról.
Szerző(k): Drávucz PéterA Tündérpalotaként ismert épület rekonstrukciója négy évig tartott.
Szerző(k): EconomxAz ünnepélyes átadón kiderült, hogy a komplexum felében üzletek, másik felében pedig irodák lesznek.
Szerző(k): Horváth BalázsBefejeződött az M3-as metróvonal felújítása, kora délutántól újra minden állomáson megállnak a szerelvények, így véget ér a metrópótlás is a belvárosban - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ.
Szerző(k): EconomxA Tolna megyei Gerjenben május 17-én átadták a Paks és Kalocsa között megépülő hídhoz kapcsolódó Gerjen-Paks összekötő utat. Az 5124-es út a Duna nyugati partján új nyomvonalon jött létre, a Paks és Kalocsa között épülő főútra merőleges irányban fut.
Szerző(k): Horváth TiborKarácsony Gergely főpolgármester bejelentette, hogy mikor adják át a 3-as metró teljes vonalát és minden állomását.
Szerző(k): Varga CsengeA Corvin Áruház a főváros egyik legrégebbi nagyáruházaként üzemelt, most pedig több mint fél évszázad után ismét láthatóvá válik az épület homlokzata, ősszel a vásárlók előtt is megnyitja kapuit.
Szerző(k): Fogarasi KittiÁtadták a felújított városi sportcsarnokot Szikszón; a beruházás 126,5 millió forint kormányzati és csaknem 30 millió forint önkormányzati forrásból valósult meg.
Szerző(k): Varga Csenge