A katasztrófavédelemre hivatkozva próbálják felmérni, mit lehetne ellopni.
Szerző(k): NAPIKedden 9 órától lezárják a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között, majd 18 órától a Margitszigetet a közúti forgalom elől. Németországban és Csehországban halálos áldozati is vannak az áradásnak.
Szerző(k): MTIA legfrissebb vízállásjelentések alapján eldőlt, hogy el kell árasztani a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét - jelentette be Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Szerző(k): MTIÚjabb fontos elemmel gazdagodott a tiszai víztározók hálózata, átadták a Nagykunsági árvízszintcsökkentő tározót.
Szerző(k): NAPIA lehullott csapadék hatására valamennyi folyón kisebb-nagyobb árhullámok indultak el, és az elmúlt egy nap alatt jelentősen nőtt a belvízzel elöntött terület - közölte a vízügyi szolgálat. Már egy-két métert emelkedtek, és intenzíven áradnak a zalai folyók és patakok, több településen embereket kellett kimenteni a víz által körbezárt otthonaikból, és a közúti forgalomban is korlátozások vannak érvényben a vízátfolyások miatt.
Szerző(k): Inforádió, MTINem támogatta az óbudai képviselő-testület csütörtöki ülésén, hogy a Római-partot lakóövezetté sorolják és újabb lakóépületek épüljenek a gát megépítése után.
Szerző(k): NAPIElső fokú árvízvédelmi készültséget léptet életbe csütörtök reggel a Duna több szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.
Szerző(k): InforádióA vízjelző szolgálat szüneteltetése ellehetetleníti a folyamatos ár- és belvízi helyzetértékelést, ami a mérnökök munkáját is közvetlenül érinti, hiszen a hídépítést és a műszaki beavatkozásokat befolyásolják például árhullámok is - közölte a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): NAPI