Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt.
Szerző(k): MTIKedden 9 órától lezárják a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között, majd 18 órától a Margitszigetet a közúti forgalom elől. Németországban és Csehországban halálos áldozati is vannak az áradásnak.
Szerző(k): MTIAz eddigi legnagyobb vízmagasság várható az árhullám levonulásakor. Két megyében, Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében van rendkívüli árvízvédelmi készültség. Kedden megkezdi működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központ.
Szerző(k): MTI-EcoMost különösen rosszkor jött a teherhajózásnak és a dunai kikötőknek az árvíz - épp akkor, amikor a meglehetősen gyenge megrendelői piacon némi élénkülés jelei kezdtek mutatkozni.
Szerző(k): NAPIA belvárosban sétáló polgárok és turisták így gondolják, nincs szebb az áradó Dunánál, hisz teljes biztonságban vannak. Egy másfél éve készített dokumentum szerint súlyos tévedésben vannak azok a polgárok, akik úgy gondolják, minden a legnagyobb rendben a pesti gátakkal. A gátak nem elég magasak és öregek is – a legnagyobb gond a Római-parton van, de a belvárosban is vannak árvízvédelmi szempontból kritikus pontok.
Szerző(k): Papp Zsolt, Szakonyi PéterAz Európai Unió katasztrófavédelmi alapjához fordul támogatásért Ausztria az árvíztől sújtott szomszédjaival közösen - közölte hétfőn egy sajtótájékoztatón Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter. Több mint száz közúton voltak hétfőn útlezárások Ausztriában az árvíz miatt, a Duna vízállása hétfőn meghaladta az 1501-ben regisztrált 12,2 méteres történelmi csúcsot a németországi Passaunál. Csehország csaknem egész területére - kivéve a közép-csehországi pardubicei régiót - szükségállapotot hirdettek ki. Szlovákiában hétfő este hat órától a Duna egész szlovákiai szakaszán lezárják a folyót a hajóforgalom.
Szerző(k): MTIAz elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.
Szerző(k): MTIA legfrissebb vízállásjelentések alapján eldőlt, hogy el kell árasztani a Kossuth téren épülő mélygarázs munkagödrét - jelentette be Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján szombaton.
Szerző(k): MTI