Jelentősebb árhullám érte el kedden a Mura magyarországi szakaszát, de védelmi fokozatot még nem kellett elrendelni. A Kis-Balatonnál ugyanakkor elsőfokú készültség mellett beindították a szivattyúkat a belvíz emelkedése miatt - tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kedden az MTI-t.
Szerző(k): InforádióMélyebben fekvő házakat vehet körbe, alsóbbrendű utakat önthet el az árvíz Vas megyében, több helyen védekezésre lehet szükség. A Rábán Szentgotthárdnál másodfokú a készültség. (Képünk illusztráció.)
Szerző(k): Inforádió, MTIEgy átfogó kormányzati koordináció mellett is fel kell készülnie az országnak arra, hogy a jövőben a múlt évinél is nagyobb árvizek lehetnek - jelentette ki a Duna makro Regionális Stratégia végrehajtásáért felelős kormánybiztos kedden Budapesten, az Európai Bizottság árvízi munkacsoportjának ülését megelőző sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI-EcoA róma-parti védmű végleges nyomvonalának eldöntése érdekében az Országos Vízügyi Hatósághoz (OVH) fordul a főváros - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn budapesti sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA kelet-közép-európai régiót, benne Magyarországot sújtó rendkívüli árvíz okozta a legnagyobb gazdaság kárt a tavalyi természeti katasztrófák közül. Az év összességében átlagosnak minősíthető.
Szerző(k): EconomxTovábbra is esik Itália déli tartományaiban, ahol a heves esőzések és áradás miatt rendkívüli a katasztrófavédelmi készültség.
Szerző(k): MTIA Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Alap 15 milliós forintos működési költsége mellett tavaly 0 forintot utalt a károsultaknak, jövőre 1 millió forintos kiadással számol.
Szerző(k): Papp ZsoltÖnálló képviselői indítvánnyal módosítaná az építési törvényt Bús Balázs óbudai polgármester, kereszténydemokrata képviselő, aki a hullámtér árvízvédelmi beruházásához gátépítési hozzájárulás kivetését javasolja az ott élőkre.
Szerző(k): Economx