A lengyel fogyasztóvédelmi hatóság kiderítette, hogy az áruházláncok nagyon sokszor átverik a vásárlókat azzal, hogy lengyel terméknek állítanak be külföldről származó árukat.
Szerző(k): Barabás JúliaVéget vetve a találgatásoknak a nyilvánosság elé állt a Tesco lengyelországi leányvállalata a cég átszervezési terveivel. Óriási érvágás árán próbálnak talpon maradni.
Szerző(k): Barabás JúliaÚgy tűnik, az elmúlt években növelték súlyukat a kiskereskedelemben a diszkontok a hipermarketek és a kis boltok rovására. Ezt a drogériák tudták utánuk csinálni.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Ikea olyan visszajelzéseket kapott, melyek szerint a Matvra 2 darabos kék/piros előke patentje lejöhet, amely lenyelve fulladást okozhat - hívja fel a figyelmet az áruházlánc és arra kéri azokat, akik ilyeneket vásároltak, hogy a terméket vigyék vissza.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTárgyalóasztalhoz hívják az áruházláncokat a hazai tojástermelők, az elmúlt időszakban ugyanis több olyan probléma is napirendre került, amely veszélybe sodorhatja az ágazat szereplőinek működését - írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó DánielA lengyelek többségének tetszését sem nyerte el a vasárnapi boltzár, akárcsak a magyarokét, bár elég sokan elviselnék, ha csak havonta két vasárnap lennének nyitva az áruházak.
Szerző(k): Barabás JúliaReálisnak tartja a két számjegyű béremelést az egyik szakszervezet a kiskereskedelemben. Az alap a majdnem ennyivel növekvő bérminimum és garantált minimálbér.
Szerző(k): Komócsin SándorA Lidllel azonos tulajdonosi körhöz tartozó Kaufland áruházlánc veheti meg Lengyelországban a Tesco eladósorba került öt boltját, miközben a brit cég gigantikus akciózást folytat.
Szerző(k): Barabás Júlia