Új külföldi áruházlánc jelenhet meg Magyarországon, mégpedig egy német vállalat, amely a nagy méretű vegyesboltok piacán, azaz az élelmiszereken kívül sok mindent kínáló boltok piacán szállhat be a versenybe a vásárlók kegyeiért.
Szerző(k): Komócsin SándorA kereskedők már érzékelik a kereslet növekedését húsvét előtt, s bár úgy vélik, hogy az infláció még sokáig fogja sújtani a vásárlókat, a fogyasztás növekedését várják. A pandémia hatása, ami az elmúlt két évet jellemezte ilyenkor, lecsengett.
Szerző(k): Komócsin SándorA Lidl célja, hogy minden országot figyelembe véve, a működéséből származó kibocsátásokat 2030-ig 80 százalékkaé csökkentse a 2019-es szinthez képest. A vállalat klímastratégiájának megalkotása és konkrét, a Science Based Targets módszertana szerint kitűzött klímacéljai révén most egy újabb lépést tett a klímavédelemért.
Szerző(k): Szász PéterA romániai áruházláncok szélesre tárják a kapuikat a munkát vállalni akaró ukrajnai menekültek előtt, több kiskereskedelmi vállalat máris ezres nagyságrendben ajánl munkát a frissen érkezetteknek.
Szerző(k): Komócsin SándorA magyarországi áruházláncok közül elsőként az új ruhadarabok mellett használt ruhákat is kínál az Auchan, összesen hét áruházában. A kiskereskedő szerint szakemberek által gondosan ellenőrzött, jó minőségű használt ruhákat árulnak "Új élet" márkanév alatt.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Aldi az Egyesült Királyságban megszünteti az eldobható grillezők árusítását, amivel felvállal egy népszerűtlen döntést, ugyanis ebből a termékből nagyon sokat értékesítettek a szigetországban.
Szerző(k): Komócsin SándorA kiskereskedelemben kialakult óriási munkaerőhiány lehetőséget kínál az Ukrajnából érkezett menekültek egy részének elhelyezkedésére, ám a munkaadóknak nem szabadna visszaélni kiszolgáltatottságukkal.
Szerző(k): Komócsin SándorMár mind a 13 hazai Metro áruházban bevezették az expressz kasszákat, melyek akár másodpercekre rövidíthetik a professzionális vevők pénztárnál töltött idejét. Azokban az áruházakban, ahol már korábban bevezették a rendszert, havonta átlagosan közel 9 ezer darab számla kezelése történik a speciális kasszákon keresztül. A szolgáltatás népszerűsége folyamatosan nő - olvasható az üzletlánc közleményében.
Szerző(k): K. Kiss Gergely