Már közel 160 ezren látták a magyar mozikban a Kincsem című filmet, amely több mint kétmilliárd forintos állami támogatással készült, s az összköltségvetése eléri 2,9 milliárd forintot.
Szerző(k): Domokos ErikaA Duna House Holding Nyrt. igazgatósága 479,26 millió forint osztalék kifizetését javasolja a részvényesek részére, a javaslatról a társaság április 20-ra összehívott közgyűlése dönt majd.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Ferrero olasz édességgyártó cég éves árbevétele első ízben lépte át a 10 milliárd eurót - derült ki a cég által kedden közölt adatokból.
Szerző(k): Papp ZsoltTöbb mint négymillió vendég kereste fel a Budapest Gyógyfürdő és Hévizei (BGYH) Zrt. által üzemeltetett fürdőket és strandokat 2016-ban, ami 11,5 milliárd forintot meghaladó rekordforgalmat eredményezett - szemlézte a Világgazdaság cikkét az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA Molnak nem sikerült újabb pozitív meglepetést okozni a tavalyi év utolsó három hónapja mind a 140 milliárdos EBITDA, mind az 59,3 milliárdos üzleti eredmény és a 43,5 milliárdos adózott eredmény tekintetében is elmaradt a várakozásoktól.
Szerző(k): Almás AndorA Duna House 141,7 millió forint adózott eredményt ért el 2016 utolsó negyedévében, ez 60 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához képest - írja az MTI az ingatlanforgalmazó társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján megjelent közleményére hivatkozva.
Szerző(k): Szepesi AnitaTavaly csökkent a Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele, kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA), valamint üzemi eredménye - közölte a társaság szerda délután, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Szerző(k): Papp ZsoltEmelkedett a világ második legnagyobb söripari vállalatának, a Heinekennek a bevétele és a nyeresége is 2016-ban - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika