A járványhelyzet szükségessé teheti a cégek számára, hogy tisztában legyenek azzal, védettek-e már kollégáik a koronavírussal szemben. Az ehhez kapcsolódó személyes adatokat különös körültekintéssel kell kezelni, mert a jogellenes eljárás több millió forint bírsággal is járhat - hívta fel a figyelmet a Bán és Karika Ügyvédi Társulás.
Szerző(k): Domokos LászlóÖtből két munkavállaló úgy véli, hogy munkája öt éven belül feleslegessé válik - derül ki egy globális PwC-felmérésből. A távmunkában dolgozók közül pedig csak minden tizedik ember szeretne teljes munkaidőben visszatérni a hagyományos munkakörnyezetébe.
Szerző(k): Domokos LászlóAz év elején eltörölték a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaiban részesülőknek a minimálbér 150 százalékát kitevő kereseti korlátját, ami máris érezteti hatását a munkaerőpiacon - adta hírül a Trenkwalder munkaerőpiaci szolgáltató cég.
Szerző(k): Domokos LászlóHiába tartozik az utóbbi öt évben elért növekedésével az európai élmezőnybe a magyar építőipar, a munkaerő- és mérnökhiány gondokat okoz. A KÉSZ-csoport ezért versenyt indított.
Szerző(k): Csernátony CsabaA megítélt támogatások 99 százaléka, összesen mintegy 50 milliárd forint megérkezett a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került cégek számláira.
Szerző(k): Csernátony CsabaEgyre több vállalatnál kísérleteznek a négynapos munkahéttel nem is sikertelenül. A korábbi próbálkozásokkal szemben nem csökken a munkavállalók fizetése, csupán lehetővé teszik nekik, hogy jobban osszák be a munkaidejüket.
Szerző(k): Komócsin SándorAz iparban és építőiparban dolgozók többet isznak a többieknél, de kiderült az is, kik számítanak kvázi absztinensnek.
Szerző(k): Csernátony CsabaSpanyolországban 528 ezerrel, 16,54 százalékkal nőtt a munkanélküliség 2020-ban az előző évhez viszonyítva - tájékoztatott a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön közzétett jelentésében.
Szerző(k): Csernátony Csaba