Jelöletlen kóbor kutyát lőttek ki egy vadásztársaság szakemberei a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Magosliget község közigazgatási területén, az ukrán határtól mintegy fél kilométerre elejtett állatnál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma igazolta a veszettséget - közölte a hivatal.
Szerző(k): Szász PéterEgy jelentés szerint több száz állat, köztük elefántok és a veszélyeztetett Grevy-zebrák pusztultak el a kenyai vadrezervátumokban Kelet-Afrika évtizedek óta legsúlyosabb szárazsága miatt.
Szerző(k): Rácz GergőA kór ezúttal két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen jelent meg.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Királyság farmereit tömörítő szakmai szervezetek tiltakoznak a kormány új állat-egészségügyi szabályozása ellen, ami gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szab állataik egészségi állapotának igazolására. Ahhoz képest, hogy a brit uniós kilépés mellett az volt az egyik fő érv, hogy meg kell szabadulni az EU túlzott bürokráciájától, a mezőgazdasági termelők most azzal találják szembe magukat, hogy az uniós elvárásoknál több lenne a papírmunkájuk.
Szerző(k): Komócsin SándorKukucska, a kenguru ismét elszökött. Az állat szülei egy hónnappal korábban szöktek meg.
Szerző(k): Rácz GergőA nyári aszály miatt, főként a Dunától keletre a szokásos mézmennyiség felét tudták a méhészek előállítani. Repce és akácméz "még csak-csak lett", de az olajretek, a hárs és a Békés megyében a leginkább jellemző napraforgó szinte semmi mézet nem adott, így vegyes mézet sem sikerült itt előállítani - mondta Haász Ferenc, a a Békés Megyei Göndöcs Benedek Méhész Egyesület alapító elnöke.
Szerző(k): Szász PéterÚgy tűnik, a csehek különös érdeklődést mutatnak a vakondok iránt, legalábbis egy vakond ihlette a Kisvakond rajzfilmfigurát, aki örökzöld hősként szórakoztatja a gyerekeket. Cseh tudósok most továbbmentek az állat megismerésében.
Szerző(k): Komócsin SándorHa eddig nem gondolt sokat a tehén fejésére, itt rövidtávon megtud mindent.
Szerző(k): Rácz Gergő