Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását Bács-Kiskun megyében is – írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMegszaporodtak a mosómedve-támadások Torontóban: a korlátozások óta 62 százalékkal nőtt a mosómedve-ember konfliktusok száma Kanada legnagyobb városában - számolt be róla a The Guardian online kiadása.
Szerző(k): Szepesi AnitaIránból induló líbiai nyersolajszállító tankhajó okozta az izraeli partoknál a két héttel ezelőtt észlelt, súlyos olajszennyeződést - írja az izraeli közszolgálati televízióra hivatkozva az MTI jeruzsálemi tudósítóka.
Szerző(k): Domokos ErikaA farkasok már visszatelepültek hazánkba, a medveészlelések száma pedig évről évre emelkedik. Különösen az Észak-magyarországi régióra jellemző a csúcsragadozók jelenléte. A védett, ritka, de annál veszélyesebb állatokkal való találkozás veszélyt jelenthet a túrázók számára, de a ragadozók előfordulása az erdőgazdaságok működését is befolyásolhatja.
Szerző(k): Kónya ÁdámKét legyet ütnek egy csapásra a tihanyi limnológiai intézet kutatói: egyrészt megoldották a tó nemes ragadozó halainak eddig drága import alapanyagból való táplálását, másrészt ezzel "hasznossá" tették a Balatonban tömegesen jelen lévő inváziós kagylófajokat (Dreissena), ezekből nyerik ki ugyanis a tápanyagot.
Szerző(k): Molnár CsabaTöbb mint 200 ezer ember töltötte ki a kormány állatvédelmi kérdőívét.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz agrártárca a túrázókat arra figyelmeztette, legyenek óvatosak, ha csíkos kismalacot látnak.
Szerző(k): Rácz GergőRendkívüli támogatást kaphatnak a pandémia miatt nehéz helyzetbe került magánalapítású állatkertek - közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.
Szerző(k): Szász Péter