Lehetetlen helyzetbe hozza Mario Draghit, az Európai Központi Bank (ECB) elnökét a hazájában kialakult pénzügyi felfordulás. A banknak szigorítania kellene monetáris politikáját, ám ha az olaszországi gondokra hivatkozva nem teszi, akkor azzal fogják vádolni, hogy a választók helyett ő akar dönteni az ország sorsáról. Közben Olaszországban már be is mutatták az új populista kormányt.
Szerző(k): Komócsin SándorA kormányon belül, illetve a kormány és az államfő viszonyában is komoly feszültséget gerjeszt Romániában a nyugdíjrendszer átalakítása. Akárcsak Magyarországon hét évvel ezelőtt, most is a kötelező magánnyugdíjpénztárak jövője a tét.
Szerző(k): Komócsin SándorKlaus Iohannis államfő szerint a román hatóságok feladata visszaszerezni a külföldön élő honfitársak bizalmát, lehetővé téve hazatérésüket, azt, hogy tehetségüket és megszerzett tapasztalataikat közösségük, illetve Románia fejlődése szolgálatába állítsák - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA világsajtó némi zavarodottsággal kommentálja Donald Trump döntését az USA-Észak-Korea csúcs lemondásáról. Vannak szakértők, akik szerint a phenjani rezsim meghunyászkodott az amerikai elnök határozottsága láttán, míg mások úgy véik, hogy az észak-koreaiak a csúcs nélkül is elértek mindent, amit akartak.
Szerző(k): Komócsin SándorRomániában tovább folytatódik az állami szervezetek közti szóváltás a nyugdíjak ügyéről. Már az is felmerült, hogy a költségvetésnek gondjai adódhatnak a járandóságok kifizetésével.
Szerző(k): Barabás JúliaHa sikerül megőrizni a békét és a stabilitást, akkor 2018-2022 között Szerbiában beköszönt az aranykor – mondta Aleksandar Vucic, Szerbia köztársasági elnöke.
Szerző(k): Komócsin SándorSajtóértesülések szerint az olasz államfő fenntartással fogadta az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Liga közös miniszterelnök-jelöltje nevét, és cserét javasolt a pénzügyminiszter-jelölt esetében is - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÁder János köztársasági elnök kedden az Országház épületében kinevezte Orbán Viktor negyedik kormányának államtitkárait, akik egyúttal hivatali esküjüket is letették.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna