állam

03.
18.
17:07
Először van magyar nemzeti stand a bolognai nemzetközi kozmetikai vásáron

Először van magyar nemzeti stand a bolognai nemzetközi kozmetikai vásáron

Magyar gyártók mutatkoztak be az olaszországi Bolognában hétfőn véget érő Cosmoprof kozmetikai szakkiállításon, amely Európa és a világ egyik legjelentősebb ágazati találkozójának számít.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
03.
11.
10:47
Korrupció - ez még a magyar szakembereket is megdöbbentette

Korrupció - ez még a magyar szakembereket is megdöbbentette

Furcsa közbeszerzési eljárást hirdetett meg az állam pénteken - szúrta ki a G7.hu. A lap szerint még a magyar korrupciós viszonyokhoz szokott szakembereket is meglepte a csöndben meghirdetett, majd villámgyorsan befejeződött tender.

Szerző(k): Szász Péter
03.
09.
10:02
Túljutott az ezermilliárdon a Budapest Bank

Túljutott az ezermilliárdon a Budapest Bank

A Budapest Bank 2017-ben 3,5 százalékkal, 1000 milliárd forint fölé növelte mérlegfőösszegét, míg az adózás utáni eredménye 14,6 milliárd forint lett, az egy évvel korábbi 13,1 milliárd után. Idén nyáron végre teljesen leválnak a korábbi amerikai tulajdonos rendszereiről.

Szerző(k): Domokos László
03.
05.
16:20
Átírnák a német himnuszt - megszólalt Merkel

Átírnák a német himnuszt - megszólalt Merkel

Nem támogatja Angela Merkel azt a gondolatot, hogy a nemek közötti egyenjogúság jegyében változtassák meg a német nemzeti himnusz szövegét - ismertette a német kancellár szóvivője hétfőn Berlinben.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
02.
28.
09:31
Rémhírek terjednek a nyugdíjakról - erős vélemény érkezett

Rémhírek terjednek a nyugdíjakról - erős vélemény érkezett

Vitatja a nyugdíjasokat riogató véleményeket a Nyugdíjas Parlament elnöke, aki szerint nincs okuk attól félni az embereknek, hogy szegénységben, bizonytalan anyagi helyzetben kell tölteniük nyugdíjas éveiket.

Szerző(k): Komócsin Sándor
02.
24.
14:09
Orbán: szeretjük a lovainkat

Orbán: szeretjük a lovainkat

Szeretjük Magyarországot, szeretjük a kultúránkat, ezért szeretjük a lovainkat is - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, a felújított Nemzeti Lovarda átadásán az MTI beszámolója szerint.

Szerző(k): Domokos László
02.
23.
16:03
Kína lecsapott, komoly lépésre szánta el magát

Kína lecsapott, komoly lépésre szánta el magát

A kínai hatóságok péntek reggel átvették az irányítást az ország egyik legnagyobb biztosítótársasága, az Anbang Insurance Group felett. A cég az elmúlt évek kínai terjeszkedésének egyik ikonikus szereplője volt, a korábban jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cégvezető azonban már egy ideje börtönben ül. Politikai leszámolás és a kínai pénzügyi rendszer stabilitása is állhat a háttérben.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
02.
23.
13:33
Itt az új jelentkező a Budapest Bankra

Itt az új jelentkező a Budapest Bankra

Határozottan érdekelne minket a Budapest Bank - mondta Johan Thijs, a KBC vezérigazgatója.

Szerző(k): Dzindzisz Sztefan
02.
23.
11:43
Több mint félmilliárd heringpénzt fizetett az állam

Több mint félmilliárd heringpénzt fizetett az állam

Tavaly mintegy 639 millió forintnyi kártérítést kellett fizetnie a magyar államnak azoknak a raboknak, akik bíróságon perelték be a börtönöket. Annyira zsúfoltak a hazai létesítmények, hogy szinte bárki fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, szinte biztosan kártérítést kap. Az állam ezért trükközött egyet.

Szerző(k): Szabó Dániel