A Dél-afrikai Köztársaság és Mozambik között lévő afrikai országot Szváziföld helyett ezentúl történelmi nevén, eSwatiniként kell majd említeni: az abszolút monarchia feje, III. Mswati király a függetlenség ötvenedik évfordulójának, illetve ötvenedik születésnapjának alkalmából nevezte át országát – írta az AP amerikai hírügynökség.
Szerző(k): Domokos LászlóA hazai háztartások 20 százalékában fával fűtenek, de míg az áram, a gáz és a távhő ára lejtmenetben van, addig a faanyag egyre drágább. A támogatás mértéke viszont alig változott, és nem is jut el a rászorulókhoz. Pedig épp a szegények fűtenek ezzel a módszerrel.
Szerző(k): Szabó DánielValamilyen nonprofit szervezet vagy szervezetek nagy összegben vásárolnak állampapírokat Magyarországon. Még megtippelni is nehéz kikről lehet szó.
Szerző(k): Komócsin SándorA Magyar Földgáztároló Zrt. kétfordulós közbeszerzésen 7 milliárd forintért kíván földgázt beszerezni a 2018/2019-es gázévre.
Szerző(k): Németh GézaHamarosan megjelenhet az ősszel beharangozott, új panelprogram társadalmi vitára szánt koncepciója. Szakértők szerint a lakóközösségek 40-50 százalékos vissza nem térítendő támogatással vehetők rá a korszerűsítésre.
Szerző(k): Komócsin SándorLengyel lapértesülések szerint a kormány kiterjeszti azt a családtámogatási rendszert, amelynek ígéretével a kormánypárt sokak szerint megnyerte a 2015-ös parlamenti választásokat.
Szerző(k): Barabás JúliaMíg az átlagember egy vérvételre is heteket vár, és fél napokat tölt a sürgősségin, a kormánytagoknak 2010 óta külön kórház, egyénre szabott ellátás jár - írta a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA gazdák földhöz juttatását szolgálja a földterületek tulajdonviszonyainak tisztázása 2018-2022 között; a program költsége mintegy 9,5 milliárd forint - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter.
Szerző(k): Domokos Erika