Nyilvános pályázattal keresi az állam a Citadella sétány új bérlőjét legalább 5 évre. Az ajánlatokat az a Várgondnokság várja, amelynek gazdálkodásával nem volt maradéktalanul elégedett az Állami Számvevőszék.
Szerző(k): Vég MártonMegugrott a kamata és a népszerűsége is az idén a babakötvénynek. A tavalyi 10,4 milliárdnál az idén több pénz folyhat be a Start-számlákra, amelyekből egyre többet visznek át a bankoktól a kincstárhoz - írja csütörtöki számában a Világgazdaság az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielA Magyar Posta szerint évről évre csökken az elveszett levelekről szóló panaszok száma, de az is megfelelne az állami társaságnak, ha egy év alatt közel 3000 ajánlott levél eltűnt volna.
Szerző(k): Vég MártonAz állami és önkormányzati vállalatoknál törvény szerint nyilvánosságra kell hozni a vezetők javadalmazását, az alkalmazottak fizetését pedig az éves beszámolókban szereplő adatokból lehet kiszámítani. A G7.hu húsz cég jövedelmi viszonyait hasonlította össze.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIdén az első félévében is az elvárásoknak megfelelően, kiegyensúlyozottan teljesített a Budapest Bank csoport: 18 százalékkal növelte mérlegfőösszegét, és a tavalyitól kissé elmaradó, 9 milliárd forint feletti konszolidált eredményt ért el - adta hírül az állami tulajdonú nagybank.
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai kormány tavaly, illetve az idei év elején titkos tárgyalásokat folytatott a venezuelai hadsereg elégedetlenkedő tisztjeivel, melyeknek tárgya a Nicolas Maduro államfő elleni puccs volt. Ezt a New York Times állítja, miután beszéltek olyan amerikai tisztviselőkkel és egy egykori venezuelai katonai parancsokkal, akik részt vettek a tárgyalásokon - idézi a 444.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelySzerbiában visszatérnek a gazdasági válság előtti nyugdíjakhoz, miután a kormány megítélése szerint van erre elég pénz a költségvetésben.
Szerző(k): Barabás JúliaA politikusok minden választáson a hazájukat szerető, családjukért keményen dolgozó emberekhez fordulnak a támogatásukat kérve, amiért minden szépet és jót ígérnek, ám ez nem tartotta vissza őket attól, hogy velük fizettessék meg a tíz évvel ezelőtt történt pénzügyi összeomlás cechjét.
Szerző(k): Komócsin Sándor