Az állami vagyonkezelő számos kis állami tulajdonrészt hirdetett meg árverésen, főként azért, hogy megszabaduljon a jelentéktelen vagyonelemektől.
Szerző(k): Komócsin SándorPankucsi Zoltán személyében új igazgatósági elnöke van az állami kukaholdingnak, de az egykori helyettes államtitkár mellett az igazgatóságban régi fideszesek is helyet kaptak - tudta meg a Napi.hu.
Szerző(k): Vég MártonKiszivárgott bizalmas iratok szerint a török felső vezetés előre tudott a 2016-os készülő puccskísérletről, de nem tett semmit, hogy megakadályozza, csak ellenőrzött mederbe terelte az eseményeket, így megágyazva Recep Tayyip Erdogan török elnök egyszemélyi uralmához - írta az EUObserver.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyre rosszabb a helyzet az Országos Széchenyi Könyvárban: a bérek nagyon alacsonyak, küszöbön a költözés, hogy több helye legyen a kormánynak a Várbab és sokan fel is mondtak az elmúlt időszakban - írja a Mérce.
Szerző(k): Szász PéterKínai és indiai vezető politikai körök úgy vélik, hogy országuk nem a nyugati értelemben vett nemzetállam, hanem civilizációállam, amelyre nem vagy másként vonatkoznak az univerzális nyugati emberi normák. E felfogásnak a nyugati világban is vannak követői.
Szerző(k): Komócsin SándorA Fővárosi Törvényszék felfüggesztette az Esterházy-kincsek tulajdonjogát jogát tisztázó pert, így az úgynevezett Fraknói kincs sorsáról egyelőre sem az állam, sem az Esterházy Magánalapítvány javára nem született döntés. Csak az dőlt el, hogy tovább húzódik az ügy.
Szerző(k): Szakonyi PéterA balatoni és a folyami személyhajózás felett a tulajdonosi jogokat csütörtöktől a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. gyakorolja. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Szerző(k): Németh GézaJó hír kapott a magyar állami bank.
Szerző(k): Domokos Erika