Ezúttal egy budapesti és egy szentendrei kispostára került véglegesen lakat januárban. A kormány szerint nagy terhek kerültek le a postások válláról.
Szerző(k): Vég MártonIdén is biztosítja a kormány a 35 év alatti fiatalok nyelvvizsgadíjához szükséges támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterMár mintegy 20 munkaerő-kölcsönző céggel áll szerződésben a Magyar Posta. Főleg a logisztikai területre kölcsönöznek dolgozókat.
Szerző(k): Vég MártonMegalakult a Védelmi Beszerzési Ügynökség (VBÜ), amelynek felállítását az új biztonságpolitikai kihívások indokolták - közölte a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizáció koordinálásáért felelős kormánybiztos titkársága pénteken az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kisvállalati adó (kiva) amellett, hogy az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, még a költségvetési bevételekre is jótékonyan hat - tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-t.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTíz évvel a sanghaji világkiállítás kapuzárását követően lezárult a rendezvény magyar pavilonjának ügye is. A kivitelező és a pavilont működtető magyar-kínai cég pereskedése több száz millió forint pluszkiadást okozott a költségvetésnek.
Szerző(k): Szabó DánielA kormány több mint egymilliárd forint többlettámogatást biztosít a tokiói olimpiára való felkészülésre, és több mint 100 millió forinttal emelte meg a doppingellenes feladatokra fordítható összeget - közölte a sportért felelős államtitkár szombati évnyitó sajtótájékoztatóján Budapesten.
Szerző(k): K. Kiss GergelyPéldátlan módon fel kellett függeszteni a Magyar Turisztikai Ügynökség által legalább 100 szobás hotelek felújítására kiírt pályázatot, mert a pár nap alatt beérkezett kérelmek forrásigénye többszörösen elérte a 20 milliárd forintos keretösszeget.
Szerző(k): Vég Márton