Nyolcszázmillió forintnyi általános forgalmi adót (áfa) csalt el Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy műtrágyával kereskedő bűnszervezet - tájékoztatta Kovács Dorina, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielTöbb mint kétmilliárd forint áfát csalt el az a hat - korábban az Európai Unión belül tejkereskedelemmel foglalkozó - vádlott, akiket kedden a nem jogerős elsőfokú ítélet szerint egyebek mellett letöltendő fegyházbüntetésre ítélt a Szolnoki Törvényszék - közölte a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Szerző(k): Domokos LászlóA januártól életbe lépő uniós áfacsomag sok vállalkozás számára jelent majd technikai könnyítést vagy mérsékelhetik a felmerülő kockázatokat - hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST. Igaz, áfát csalni is nehezebb lesz.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaSikertörténetnek nevezte az áfacsalások elleni küzdelemben az online pénztárgépek bevezetését Sors László, a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkára, aki a Növekedés.hu portálnak adott interjúban arról is beszélt, hogy az élelmiszer-automaták NAV-hoz való bekötése is már napi 70 millió forint feletti forgalomról küld adatokat az adóhatóságnak.
Szerző(k): Szepesi AnitaKét évvel az előzetes letartóztatások után vádat emeltek egy sokmilliárdos adócsalás ügyében. A kecskeméti számlagyár úgynevezett körhinta csalással tüntetett el milliárdokat. Ötven embert vádolnak.
Szerző(k): Szakonyi PéterA Veszprém Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy 49 éves Veszprém megyei férfival szemben, aki 2009-től kezdődően, hat éven keresztül úgy működtetett sertésértékesítéssel, húsfeldolgozással foglalkozó vállalkozásokat, hogy azok áfafizetési kötelezettségét csak részben vallotta be, illetve két gazdasági társaság adófizetési kötelezettségét is hamis számlák felhasználásával csökkentette - adta hírül az ügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaVádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága négy ember ellen, aki a gyanú szerint százmillió forinttal károsította meg a költségvetést - tájékoztatta a szervezet sajtóreferense, Kuperczkó Adrienn az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielAz adóhatóság friss beszámolója alapján a nemrégiben bevezetett adótraffipax intézkedések során az ellenőrzött szolgáltatók, boltosok, vendéglátósok, piacozók negyede elbukott. Valamelyest azért mérséklődhetett a feketézés, az adótraffipax jól működött - értékel a blokkk.com.
Szerző(k): K. Kiss Gergely