Eredményesen egyeztetett az NGM-mel a BM, így a tavaly októberben rá kimért zárolást jórészt saját bevétel befizetésével tudta megoldani. Ehhez 2011-es és 2012-es pénzeket egyaránt felhasználtak.
Szerző(k): NAPIMűködési zavarok lehetnek több egyetemen is, holott Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár korábban azt ígérte, az intézményeket érintő hétmilliárd forintos zárolás nem okoz majd fennakadást.
Szerző(k): Tóth KataRogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a parlamentben külön üdvözölte, hogy a kormány úgy hajt végre a 2012-es költségvetésen kiigazításokat, hogy azok nem lesznek megszorítások. A Magyar Közlönyben megjelent számok kicsit mást mutatnak.
Szerző(k): Papp ZsoltA honvédelmi minisztériumnak fel kell gyorsítania a használaton kívüli laktanyák eladását, a Szerencsejáték Zrt.-nek pedig be kell fizetnie a teljes osztalékát az idei hiánytartás érdekében.
Szerző(k): Papp ZsoltMódosította a kormány a három héttel ezelőtt lerendelt zárolásokat, a minisztériumok nagyobb mozgásteret kaptak – az állami cégek nyereségéből viszont nagyobb osztalékot venne ki az állam.
Szerző(k): Papp ZsoltA rendőröknél 3,5 milliárd, a büntetés-végrehajtásban 1,5 milliárd, a tűzoltó-katasztrófavédőknél pedig 711 millió forintos zárolást rendelt el Pintér Sándor belügyminiszter.
Szerző(k): Papp ZsoltA kormány döntött a költségvetési kiadások újabb zárolásáról: a legrosszabbul az agrártárca járhat, de az önkormányzatokra is rájár a rúd. A most bejelentett kiadáscsökkentés az idei 155 milliárd forintos megszorítások első része.
Szerző(k): Papp ZsoltMiután kiderült, hogy az unió visszatartja 312 millió euró átutalását Lengyelországnak, a varsói kormány magyarázkodik és ígéretet tett a hibák azonnali kijavítására.
Szerző(k): Barabás T. János