Sok magyar online kereskedő él abból, hogy a keletről vásárolt termékeket árusítja tovább. A folyamatos árfolyam-ingadozásból adódóan azonban egyre nagyobb a kitettség, hiszen akár 2-3 devizaváltás is megtörténik, mire realizálható a forgalom. Akad olyan, aki csak tavaly 30 millió forintot bukott az átváltások miatt. Ezért érdemes előre gondolkozni és rögzíteni az árfolyamot, ami csökkentheti az ingadozásból fakadó veszteségi kockázatokat.
Szerző(k): Molnár CsabaA Zalando, Európa egyik vezető online divat- és életmódplatformja, ma Magyarországon is megnyitotta kapuit a vásárlók előtt.
Szerző(k): Tér DiánaAz online vásárolható szolgáltatások terén az elmúlt két évben alaposan megváltoztak a szokások: a vásárlók óvatosabban döntenek, átalakult a keresett szolgáltatások köre, miközben a döntés ideje egyre inkább az utolsó pillanatra tolódik, így előtérbe kerültek a last minute ajánlatok – nem csak az utazások, hanem más szolgáltatások esetében is.
Szerző(k): Molnár CsabaKét esztendőnyi járványveszély megtépte a boltokat is, számuk hét és fél ezerrel csökkent. A bezárt hagyományos boltokat pedig leváltották az internetes áruházak, amennyivel csökkent az előbbiek száma, az utóbbiaké annyival nőtt. Könyvesbolt már alig van. Teret hódítottak a nagy alapterületű áruházak. A legtöbb bolt a fővárosban, a legkevesebb Nógrádban van. Árstop után boltstop?
Szerző(k): Szepesi AnitaAz inflációs környezet, az ellátási nehézségek és az ukrajnai háború ellenére sem várható, hogy a régió divat webáruházainak forgalma jelentősen visszaesik az idei évben - derül ki a Glami.hu legfrissebb nemzetközi felméréséből.
Szerző(k): Tér DiánaSzűkszavú körlevélben tudatta a beszállítóival a BAR:24 online áruház, hogy ennyi volt, lehúzták a rolót. A cég mögötti tulajdonosi kör motivációja, de a vérmes reményekkel induló webáruház gyors kudarcához vezető út is érdekes - a bejelentést követően annak jártunk utána, hogy a hazai borkereskedelemben újítóként betoppanó szereplő bukásából van-e bármi tanulság.
Szerző(k): Szabó M. István2021-ben megtört a webáruházak száguldása, a korábbi évek 30-40 százalékos növekedési üteme 17 százalékra esett. Már a Black Friday napokkal teletűzdelt november is rosszul sült el, nem volt növekedés. És 2022-ben már csak 10 százalék körüli növekedéssel mozog a webáruházi piac. Kevesebb és más a webes akció is, nincs rá annyi pénz, mint régebben.
Szerző(k): Molnár CsabaÉvtizedek óta nem volt annyira magas az infláció Új-Zélandon mint idén, és a megélhetés is egyre nehezebb, ezért a fogyasztók igyekeznek trükkös megoldással bevásárolni, hogy spórolni tudjanak - adta hírül a Guardian.
Szerző(k): Ambrus-Nagy Boglárka