Hamarosan társadalmi vitára bocsátják a most elkészült árvízvédelmi stratégiát - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese. Láng István szerint biztos, hogy legalább akkora figyelmet kell fordítani a meglévő védművek karbantartására, mint az újak építésére.
Szerző(k): InforádióEgykori Hídépítő-cégbe szállt be a Közgép Zrt., a Hídépítő Speciál Kft.-be, amely újabb árvízvédelmi beruházások megvalósításában vehet részt. A cég negyedmagával nettó 22,8 milliárd forintért építheti meg a Jánd-Gulácsi árapasztó tározót, s egy másik konzorcium tagjaként ötmilliárdért javíthatja Komárom, Almásfüzitő árvízvédelmi helyzetét.
Szerző(k): Céginfo.hu, EconomxA vízügyi feladatokat a Vidékfejlesztési Minisztériumtól (VM) a Belügyminisztérium (BM) veszi át - közölte az MTI érdeklődésére kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
Szerző(k): MTIKözel 2500 kilométeren van jelenleg árvízvédelmi készültség az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) adatai szerint, a védekezésben pedig mintegy 3,5 ezren vesznek részt országszerte.
Szerző(k): Kiss MelindaÚgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött csütörtökön az Európai Bizottság Magyarországnak a vízügyi irányelv megsértése miatt indított kötelezettségszegési eljárásban, amely ezzel újabb szakaszba lépett.
Szerző(k): MTIEgyelőre szünetel a kármentesítés a diklór-etilénnel szennyezett szekszárdi lőtéri ivóvízbázison, mivel még nem ismert az idén rendelkezésre álló költségvetési forrás - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.
Szerző(k): MTI-EcoFelkészültek a dunai olajszennyezés miatti esetleges beavatkozásra a magyar szakemberek.
Szerző(k): MTI-Eco