Szinte napra pontosan egy évvel a tavalyi hosszú, nagy kánikula beköszönte után ugyanonnan indul újra a paksi atomerőmű hűtési mizériája, mint 2018-ban: augusztussal átlépett a kritikus hőmérsékleti sávba a Duna.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA több millió embernek ivóvizet adó Dunából kiváló minőségű vizet lehet kinyerni, ám sokat kell tenni ahhoz, hogy ez három-négy évtized múlva is így legyen - mondta a folyót vizsgáló konzorcium vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjúban, amely csütörtökön jelent meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyCsödközeli helyzetbe került az 1200 főt foglalkoztató Alföldvíz az elmúlt évek kormányzati intézkedései - egyebek mellett a rezsicsökkentés - miatt. A cég szakszervezete Orbán Viktor miniszterelnöknek már három levelet írt, de hiába. A negyediket személyesen vitték el a Miniszterelnöki Hivatalba, amelyet átvettek és ígéretet kaptak arra, hogy hétfőn tárgyalóasztalhoz ülnek velük.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTeljessé vált a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer, amelynek utolsó elemét, a Marótvölgyi öblözetet szerdán adták át Somogysámson és Sávoly határában. A fejlesztés a Balatont is jobban védi a természeti extremitásoktól.
Szerző(k): Szabó DánielHétfőn már az utolsó hevedert próbálják befűzni a dunai hajóbalesetben a folyó mélyére süllyedt kishajón, utána jöhet a teszt, és ha mindent rendben találnak, kezdődhet a kiemelés - értesült az Infostart.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBudapestnél folyamatos, a korábban jelzettnél némileg intenzívebb apadás valószínűsíthető a Dunán - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) hétfőn az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLegnagyobb tavunk vízminősége most remek, de a turisztikai beruházások a part beépítésétől a nádasok pusztításán keresztül a vízszint szabályozásáig pont ez ellen hatnak. Ha a Balatont – kis túlzással élve – kikövezett medencének akarjuk használni, nem adjuk meg az élővilágnak a minimum feltételeket sem, azzal gyakorlatilag megöljük - idéz egy szakértőt a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLassan apad a Duna, várhatóan a jövő hét második felében kerül 4 méter alá a budapesti vízszint. A Tiszánál is megindult az apadás.
Szerző(k): Csernátony Csaba