Megkezdődött a térítésmentesen kérhető influenza elleni oltóanyag eljuttatása a háziorvosokhoz – tudta meg a Népszava a Nemzeti Népegészségügyi Központtól (NNK). Ám hiába biztosít az állam évről évre mintegy 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyagot, egy átlagos évben a kvóta alig több mint felét adják be pácienseiknek az orvosok.
Szerző(k): Szász PéterA majomhimlő elleni védőoltás az ország több pontján is igényelhető - írja a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), amely figyelembe véve a hazai járványügyi helyzetet, a rendelkezésre álló vakcina mennyiségét és a nemzetközi ajánlásokat, egyeztetett a szakmai kollégium infektológia tagozatával, valamint az országos STD-centrummal, és kidolgozta oltási ajánlását.
Szerző(k): Szász PéterSzakemberek szerint idén az influenzajárvány kiterjedt lesz és sokkal korábban jelentkezik majd mint 2021-ben, ezt mutatják az ausztrál adatok. Az első vényköteles és térítéses vakcina már elérhető a patikákban. Eddig minden évben 1,3 millió adag ingyenes védőoltás volt elérhető a háziorvosoknál, de általában jóval kevesebbre tartottak igényt a páciensek.
Szerző(k): Koncsek RitaVilágszerte 621 953 680 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 558 616 - derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adataiból.
Szerző(k): Szász PéterA múlt héten újabb embernél igazolták a majomhimlő-fertőzést, ezzel 78-ra nőtt Magyarországon az igazolt esetek száma - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK).
Szerző(k): Szász PéterHárom különböző gyártó professzionális majomhimlő antigén tesztjéből rendelt kísérleti mennyiséget egy hazai forgalmazó, amit egyelőre egészségügyi intézmények próbálhatnak majd ki.
Szerző(k): Koncsek RitaÚjra felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése Csehországban. Szombaton a laboratóriumi tesztek 667 új koronavirus-fertőzéses esetet mutattak ki, százzal többet mint egy hete - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján közzétett napi kimutatásokból.
Szerző(k): Szász PéterOroszországi patkósdenevérekben olyan vírust fedezett fel egy kutatócsoport, mely a koronavírushoz hasonlóan képes megfertőzni az embert. A vírust egyik használatban lévő koronavírus elleni vakcina sem képes hatástalanítani - írja az Euronews.
Szerző(k): Szász Péter