Az eddigi 60 nap helyett 120 nap alatt bírálja el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hivatali szerve a végrehajtói pályázatokat. Indok: veszélyhelyzet van az országban.
Szerző(k): Németh GézaA Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatta ki szerdán Völner Pál országgyűlési képviselőt - közölte az ügyészség. A nyomozó hatóság előnyért hivatali kötelességét megszegve elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást az ügyben.
Szerző(k): Domokos ErikaA Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) hétmilliárdos vagyont tüntetett fel a 2020-as beszámolójában: cégek, ingatlanok mellett tavaly év végén több mint kétmilliárd forintjuk volt készpénzben, illetve bankbetétben. Az elmúlt években a végrehajtási szakma és szervezet átalakításának nem titkolt célja az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom javítása volt. Ám ebbe, úgy tűnik, egy kis hiba csúszott: az ügyészség gyanúja szerint az MBVK elnöke 885 millió forintot kaphatott bírósági végrehajtói kinevezések "elintézéséért", és a pénzből juthatott az igazságügyi tárca lemondott államtitkárának is.
Szerző(k): Domokos ErikaVizsgálóbizottság felállítását sürgette Karácsony Gergely főpolgármester a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított, államtitkári tisztéről kedden lemondó Völner Pálhoz kapcsolódó ügyek miatt. A politikus szerint a testületnek fel kellene tárnia, hogy milyen rendszerszintű problémák merültek fel a végrehajtási eljárásokban - írja az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaCsaknem egy hónapja teljes a hírzárlat arról, hogy büntetőeljárás alá vonták a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) elnökét, Schadl Györgyöt - írja a 24.hu. A végrehajtót a repülőtérről vitték el a rendőrök, ahonnét Dubajba indult volna a feleségével.
Szerző(k): Domokos ErikaEbben az évben egyelőre kevesebb kilakoltatás történt, mint tavaly, de ez annak köszönhető, hogy az első két negyedévben moratórium volt érvényben. A harmadik negyedévet fekete betűvel írták.
Szerző(k): Komócsin SándorA bedőlt devizahitelesek kálváriáival szinte Dunát lehet rekeszteni, azonban olyan esetről nem igazán lehetett még hallani, hogy maga a végrehajtó legyen az, aki nem akarja tudomásul venni a bírósági ítéleteket, azokat saját szája íze szerint átértelmezi és emiatt maga a bíróság tiltja el egy adott ügytől, mondván: nem várható el tőle, hogy pártatlanul, a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járjon el. Történetünk egy ilyen esetről szól.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaTavaly május óta egy ismeretlen férfi fővárosi törvényszéki végrehajtónak adva ki magát telefonon csal ki pénzt emberektől országszerte - adta hírül a Fővárosi Törvényszék.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna