A román kormány meghosszabbította az idei év végéig a munkahelyvédelmi bértámogatást, amelyet azok a vállalatok kapnak, amelyeknek a termelése vagy az árbevétele 10 százalékkal csökkent.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kínai kabinet a héten több mint 100 000 résztvevővel rendkívüli ülést tartott az állami média szerint, mivel a legfelsőbb vezetők új intézkedéseket sürgettek az ország szigorú Covid-19 korlátozások által sújtott gazdaság stabilizálása érdekében.
Szerző(k): Rácz GergőMintha kissé kuszává vált volna az Egyesült Államok politikája Tajvannal kapcsolatban az ukrajnai háború hatására: mást mond az ország elnöke, mint az irányítása alatt álló Fehér Ház stábja. A külpolitika terén nagy tapasztalatokkal rendelkező államfő kifejezetten harciasra vette mondandóját, miközben az ellenfél ezúttal nem Ororszország.
Szerző(k): Komócsin SándorAz amerikai energiaügyi minisztérium csütörtökön programot indított négy olyan nagyszabású projekt finanszírozására, amelyek képesek eltávolítani a szén-dioxidot a levegőből. Összesen 3,5 milliárd dollárt fektetnek egy olyan születőben lévő technológiába, amely a Biden-kormányzat szerint szükséges ahhoz, hogy az évszázad közepére elérjük a nettó nulla kibocsátás elérését.
Szerző(k): Szabó DánielA nagyhatalmakkal is előfordul, hogy időnként elvesztenek egy-egy háborút, és könnyen lehet, hogy ez a sors vár Ukrajnában Oroszországra - véli a brit védelmi miniszter, de hogy miként képzeli ezt pontosan, arról homályosan fogalmazott.
Szerző(k): Komócsin SándorKülső viseletű és rejtett viseletű lövedékálló mellényeket kíván beszerezni a NAV. A teljes mennyiség 748 darab.
Szerző(k): Németh GézaNagyjából 50 esetben alkalmaztak erőszakot iskolaőrök az elmúlt bő másfél évben, mióta létrejött az iskolaőri rendszer, és négy olyan alkalom volt, amikor indult eljárás hatáskörüket túllépő iskolaőrökkel szemben.
Szerző(k): Komócsin SándorGulyás Gergely kancelláriaminiszter tegnap már 625 ezer ukrajnai menekültről beszélt, akik Magyarországra érkeztek a háború miatt. Valójában a túlnyomó többségük elhagyta az országot, kevesen kérnek ideglenes (menedékes) védelmet, a számuk nem éri el a 17 ezret. Mellettük több tízezer kettős állampolgár tartózkodhat Magyarországon.
Szerző(k): Domokos Erika