A budapesti bevásárlóközpontok látogatószáma a veszélyhelyzet előtti szint mintegy 50 százalékát érte el a kijárási korlátozás fővárosi feloldását követő első napokban, hétfőn, majd kedden is - írta pénteki számában a Világgazdaság Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) közlésére hivatkozva.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Aldi Magyarország és beszállítója, az EIE Import azonnali hatállyal visszahívja a 99135-ös cikkszámú, EASY HOME 2 az 1-ben akkus porszívót.
Szerző(k): Domokos LászlóMár dolgozik az utántöltő automaták magyarországi bevezetésen a DM és a Rossmann, a tesztüzem még idén elindulhat - tudta meg a Pesti Hírlap.
Szerző(k): Domokos LászlóA lengyelek kezdik megszokni az áruházak vasárnapi zárva tartását, immáron a többségüknek nincs kifogása ez ellen. Sokan találtak módot arra, hogy a hét utolsó napján is vásároljanak.
Szerző(k): Barabás JúliaAz Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) várakozása szerint decemberben a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom túllépheti az 1200 milliárd forintot, a szervezet 5 százalék körüli növekedésre számít az előző év azonos hónapjához képest.
Szerző(k): K. Kiss GergelyFellázadtak a vevők az ellen, hogy nem vásárolhatnak fejbe kólintott halat az üzletekben, főként azért, mert emiatt a legnagyobb áruházláncok nem árultak élő halat.
Szerző(k): Barabás JúliaIdén az időjárás is kedvezett a kertészeteknek, az enyhe ősz után csak a jövő hétre várt lehűlés vethet véget a hazai paprikaszezonnak - írta a Magyar Nemzet. Uborkából és paradicsomból is több termett idén, köszönhetően az új üvegházaknak, ez azonban zavart okozott, a többletet ugyanis nem tudták jól eladni a termelők.
Szerző(k): Domokos ErikaA cseh vásárlók túlnyomó többsége azt akarja, hogy szigorítsák meg az élelmiszerekkel szemben támasztott minőségi követelményeket, azt sem bánnák, ha e miatt az olcsóbb áruk egy része kiszorulna a piacról.
Szerző(k): Barabás Júlia