Kormánydöntés született a kórházi várólisták csökkentéséről, a kabinet 13,6 milliárd forintot fordít erre a célra – jelentette be az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Szerző(k): Szepesi AnitaSoha nem látott mértékben nő a műtéti beavatkozások száma a magánegészségügyi intézményekben – árulta el Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász az Indexnek. Folyamatosan nő azok száma, akik az állami helyett a fizetős egészségügyhöz fordulnak, emiatt egyre nagyobb a terheltség és nő a várólisták hossza. Már hónapokat kell várni, míg egy endokrinológus szakorvos új beteget fogad, de a magán nőgyógyászati rendelésekre is nehezen lehet időpontot kapni.
Szerző(k): Szabó DánielTavaly 307 szervátültetés történt Magyarországon, 273 esetben elhunyt donorból, 34 esetben pedig élőből eltávolított szervvel - derül ki az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) tavalyi évet összegző közleményéből.
Szerző(k): Szabó DánielMíg szeptember elején valamivel több mint 40 ezer ember várt műtétre Magyarországon, december elejére ez a szám felment 50 ezer fölé - mondta Lénárd Rita belgyógyász, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke az Inforádiónak. Szerinte súlyos állapotromláshoz vezethet egy-egy elhalasztott műtét.
Szerző(k): Szász PéterEgyre többen fordulnak a magánegészségügyhöz valamilyen műtét elvégzése érdekében annak ellenére, hogy mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk. Ez kínál megoldást az állami ellátásban kialakult várólisták elkerülésre, és kulturáltabban bánnak a betegekkel.
Szerző(k): Komócsin SándorAz idei költségvetésben 3,5 milliárd forinttal, míg a jövő éviben 8,6 milliárddal emelte meg a kormány - az egészségügy finanszírozása körében - az összevont szakellátás támogatását. A cél a várólisták ledolgozása.
Szerző(k): Németh Géza