változás

10.
19.
11:29
Elszabadulhatnak az árak, a központi bankok tehetetlenek

Elszabadulhatnak az árak, a központi bankok tehetetlenek

Olyan probléma elé kerültek a világ nagy jegybajai Európától kezdve az Egyesült Államokon át Kínáig, amit nem igazán tudnak megoldani. Szét kellene szálazniuk, hogy a megugró inflációt mennyiben okozzák a világon kialakult szállítási problémák, illetve a fogyasztói kereslet emelkedése.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
19.
08:04
Budapest zsugorodik

Budapest zsugorodik

Budapest lakossága csökkent a fővárosból ki és beköltözők szaldójának eredményeként, de sokan költöznek a városon belül is, részben az egyes kerületeken belül részben főként a beljebb lévő kerületekből a város szélére.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
16.
08:21

Változik a forgalmi rend az M0 déli Duna-hídján

Forgalomkorlátozás lesz a hárosi Duna-híd M1-es felé vezető oldalán vasárnap.

Szerző(k): Szabó Dániel
10.
16.
08:04
Kukába kerül a gazdasági csodaszer

Kukába kerül a gazdasági csodaszer

Nem kell nagyon öregnek lenni ahhoz, hogy az ember emlékezzen rá, micsoda lelkesedéssel fogadták a szakértők, a cégvezetők és a befektetők az előző japán miniszterelnök nevéről Abenomicsnak keresztelt gazdaságpolitikai irányváltást, amitől azt várták, hogy kihúzza a szigetországot a gazdasági-társadalmi stagnálásból. Az új miniszterelnök azzal kampányol a választások előtt, hogy kidobja a kukába.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
12.
08:36
Jogosítvány: idegeskedhetnek az autósok, nem lesz változás

Jogosítvány: idegeskedhetnek az autósok, nem lesz változás

Az illetékes főhatóság nem tervezi, hogy újra bevezesse a külön rutinvizsgákat a jogosítvány megszerzésének feltételeként, így egyes szakértők szerint az autósiskolákból kikerülő mazsolák továbbra sem kellően felkészülten vetik majd bele magukat a forgalomba.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
10.
18:50
Újabb konfliktussal nézhet szembe a fejlett világ

Újabb konfliktussal nézhet szembe a fejlett világ

Európa szerencsésebb része, az USA túl van a meggazdagodás folyamatán, Kína jó úton halad efelé, miközben a világ legszegényebb része Afrika. Ez azonban egy friss tanulmány szerint megváltozhat, mert a zöldgazdaság előretörése utat nyithat az elfelejtett kontinens megerősödése előtt. A kérdés, hogy Afrika hajlandó lesz-e a környezetvédelem érdekében lemondani a fejlődésről.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
10.
07:40
Lassan halad az üdítőforradalom Romániában

Lassan halad az üdítőforradalom Romániában

Romániában egyre többen választják a cukormentes üdítőket, ennek ellenére ezek piaca szerény részesedést ért el a teljes üdítőital-piacból. Ez jó, mert szép fejlődési lehetőség áll a részpiac előtt.

Szerző(k): Komócsin Sándor
10.
05.
14:56
Kultúrharchoz vezethet, az új német kormány autóellenes politikája

Kultúrharchoz vezethet, az új német kormány autóellenes politikája

Akármilyen kormány alakul is Németországban, igen valószínű, hogy kisvártatva sebességkorlátozást vezet be az autópályákon, sőt lehet, hogy a városokban is erősen megszigorítják a jelenlegi limitet. Szakértők szerint a dolog olyan kultúrharcba torkollhat, amilyen az USA-ban a fegyvertartás körül dúl.

Szerző(k): Komócsin Sándor
09.
30.
11:20
Mi vár a magyar Aldi-boltokra, Lidl-üzletekre, Penny-egységekre?

Mi vár a magyar Aldi-boltokra, Lidl-üzletekre, Penny-egységekre?

Az elmúlt években rendületlenül növekedett a diszkontok részesedése a magyarok napi vásárlásaiban, illetve a hét végi nagy bevásárlásokban is. Szakértők szerint ez a trend tovább folytatódik.

Szerző(k): Komócsin Sándor