Idén április végéig 74 közbeszerzésen 253 milliárd forintnyi közpénzes megrendeléshez jutottak olyan cégek, amelyek tulajdonosai a Fidesz-kormányok alatt helyzetbe hozott "új nemzeti tőkésosztály" tagjai. Ez az összeg az összes közbeszerzésen idén lekötött pénz 27 százaléka.
Szerző(k): Domokos ErikaOlaszországban a regionális ügyek minisztériuma azt tervezi, hogy 60 ezer önkéntes fogja ellenőrzi majd a koronavírus-járvány terjedése ellen előírt személyes távolságtartást, a szabályszegőket pedig meggyőzi annak betartásáról. Az elképzelést hétfőn jelentette be Francesco Boccia, a regionális ügyek minisztere.
Szerző(k): Rácz GergőOlaszországban erősödik az euroszkeptikus hangulat, miközben Kína egyre népszerűbb, Németországban nagyobb a közvélemény bizalma Kína, mint az USA iránt, a kicsi gazdag EU-tagállamok elutasítják a Merkel-Macron tervet, amelyet főként a dél-európai uniós országok gazdasági mentőövének szánnak. Mi lesz ebből?
Szerző(k): Komócsin SándorSoros György magyar származású üzletember egy holland lapnak adott nyilatkozatot, ahol megismételte az örökjáradék kötvényes tervét, amely szerinte kiránthatná az Európai Uniót a mostani gazdasági válságból - írja az Mfor.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaAusztria, Svédország, Dánia és Hollandia alternatív javaslatot nyújtott be a koronavírus-járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak ellensúlyozására a hét elején ismertetett, német-francia kezdeményezésű helyreállítási alappal szemben - írta a dpa német hírügynökség szombaton.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyar kormány határozatot fogadott el "a veszélyhelyzettel összefüggésben felmerülő munkanélküliségi kockázatokat mérséklő európai uniós hitelkerethez kapcsolódó állami garanciavállalási megállapodás megkötéséről" - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.
Szerző(k): Domokos ErikaA járványhelyzet miatt sok vállalat nem képes fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az üzleti partnereknek érdemes törekedni arra, hogy csődeljárás keretében jussanak egyezségre az adósságok rendezéséről – hívják fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szakértői, Vass Réka és Karacs Daniella.
Szerző(k): Domokos ErikaA koronavírus-járvány drasztikusan változtatta meg az Európai Unió gazdasági kilátásait, ezért minden tagállamnak közös érdeke, hogy gyors, arányos és igazságos intézkedések szülessenek uniós szinten is - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Unió pénzügyminisztereinek videokonferenciáján, a szaktárca közleménye szerint.
Szerző(k): Domokos Erika