Míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalalkoztatott után érvényesítettek a járványnak leginkább kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezményt - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára, aki szerint ez azt mutatja, hogy a gazdasági kilábalás már megkezdődött.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 2008-as globális pénzügyi krízis vagy akár az 1929-1933 közötti nagy gazdasági világválság mértéke sem hasonlítható a jelenlegi világgazdasági sokkhoz. A jelenlegi krízis azonban mindössze néhány hét leforgása alatt robbant be a köztudatba. Nem kérdés, hogy a kis- és középvállalkozások (kkv) különösen nagy bajban vannak az elmúlt 4 hónap történései alapján.
Szerző(k): EconomxA szerbiai válságstáb ikonikus szakértőjét aggasztja, hogy az állampolgárok nem tartják be kellő fegyelmezettséggel a biztonsági szabályokat, ami ellen tenni kell valamit.
Szerző(k): Barabás JúliaCsehországban a védelmi és az egészségügyi minisztérium fogja felügyelni az újra megszigorított koronavírus-intézkedéseket, és az előbbié lesz a vezető szerep.
Szerző(k): Barabás JúliaA liberális demokrácia hívei abban bíztak, hogy a koronavírus-válság felfedi, milyen gyengén teljesítenek a populista politikusok a bonyolult problémák megoldásában, amelyeket nem lehet lózungokkal kimagyarázni. Nem ez volt az első tévedésük a populistákkal kapcsolatban.
Szerző(k): Komócsin SándorMeggyőződésem, hogy lehetséges a hétfői megállapodás - jelentette ki Charles Michel az Európai Tanács elnöke az esti plenáris tárgyalások megkezdése előtt. Tájékoztatta a tagállami vezetőket arról az új javaslatról, amely a nap folyamán tartott két-, illetve többoldalú megbeszélések eredményét tükrözi - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaHa nem sikerül megállapodásra jutni a vitás kérdésekről a költségvetéssel és a mentőcsomaggal összefüggésben, az Hollandiának lesz köszönhető - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. A "holland fickó", Mark Rutte miniszerelnök Orbán szerint olyan feltételekkel állt elő, amelyek elfogadhatatlanok.
Szerző(k): Rácz GergőA magyarok pénzéről a magyaroknak kell dönteni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán az EU-csúcs előtt, csütörtökön közzétett videoüzenetében.
Szerző(k): Domokos Erika