Ausztria a kijárási korlátozások feloldása után, december 7-től Szlovákiához hasonlóan tömeges tesztelésbe kezd – jelentette be Sebastian Kurz osztrák kancellár. A hírről a Die presse-re hivatkozva a 444.hu számolt be elsőként..
Szerző(k): Domokos ErikaLengyelországban az egészségügyi ellátórendszer elérkezett teljesítőképessége határához, a halálozás nagyon magas, amiben többféleképpen is szerepe van a járványnak.
Szerző(k): Barabás JúliaMagyarországon is vannak, akik a járványkezelés svéd modelljének hívei, azaz annak, hogy karantén nélkül vészelik át a bajt, erőteljesen okítva a lakosságot a biztonsági szabályokra, és kérve, hogy tartsák be azokat. A dolog most úgy néz ki, hogy ez a módszer ugyanolyan hatástalan a koronavírus ellen, mint a karanténozás, de még nincs vége a meccsnek.
Szerző(k): Komócsin SándorAz új statisztika szerint a tavaszi összeomláshoz képest magára talált a magyar gazdaság az év harmadik negyedévében. Ez sajnos csak pillanatnyi vigasz, a járvány második hulláma 2020 végére újabb súlyos gazdasági csapásokat vetít előre.
Szerző(k): Rácz GergőA magyar kis- és középvállalkozások (kkv) csaknem 10 százaléka biztosnak tartja, hogy a járvány második hullámában szükség lesz elbocsátásokra, további 24 százalékuk nem tartja kizártnak, hogy ilyen lépésre kényszerül - derül ki a MiniCRM felméréséből. A válaszadók 8 százaléka állítja, hogy cége legfeljebb egy hónapig bírja ki a komolyabb lezárásokat. Az adatok azt mutatják, a digitalizáció növelheti a válságállóságot, és a fejlesztést az állam is támogatja.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány nagyvonalú bejelentései ellenére úgy tűnik, csak morzsák juthattak a támogatni kívánt kis- és középvállalatoknak (kkv) a szeptemberben és októberben a gazdaságvédelmi alapból elköltött 600 milliárd forintból.
Szerző(k): Komócsin SándorAz ellenzéki pártok közös határozati javaslatot nyújtottak be a járvány és következményeinek kezelésére a parlamentben. Az MSZP szerint a miniszterelnök által ma bejelentett korlátozások mellett a nyugdíjasok, a dolgozók és a családok megélhetését is biztosítani kellene a veszélyhelyzetben.
Szerző(k): Domokos ErikaA kínai vezetés úgy véli, hogy a szocializmus fölényét bizonyítja a kapitalizmussal szemben a koronavírus-válság kezelése, hiszen Kína jobban csinálta ezt, mint az Egyesült Államok. Van olyan elemző, aki szerint épp a járvány alatt veszi át Kína az Egyesült Államoktól a világ vezető hatalmának pozícióját.
Szerző(k): Komócsin Sándor