Nouriel Roubini, akit negatív előrejelzései miatt dr. Végzetnek csúfolnak, arra számít, hogy a következő években nem egyszerűen inflációt eredményez a kormányok költekezése és a jegybankok laza monetáris politikája, hanem a legrosszabb zombi feltámadásához, az 1970-es évek stagflációjának visszatéréséhez vezet.
Szerző(k): Komócsin SándorMesterséges intelligenciával üzemelő coach-ok jönnek, krízisálló gondolkodásmódok mennek, ami viszont nem változott, az a vezető szerepe és jelentősége a szervezetben. Minden korábbinál fontosabbá vált egy közös vezetői nyelv kialakítása és aktív használata a szervezetekben – állapították meg a Milton Friedman Egyetem és a Humán Szakemberek Országos Szövetsége (HSZOSZ) közös konferenciasorozatának legutóbbi rendezvényén az előadók.
Szerző(k): EconomxAz Európai Bizottság javaslatot tett arra, hogy a válsághelyzetekben az általa, valamint az uniós szervek és ügynökségek által beszerzett, majd a tagállamok és a lakosság rendelkezésére bocsátani kívánt termékek és szolgáltatások áfamentességet kapjanak - közölte az uniós bizottság hétfőn az MTI szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaMegfelelt a várakozásoknak az infláció márciusi emelkedése, és a világpiaci olajárak, valamint a dohánytermékek jövedéki adójának növekedése miatt a drágulás további gyorsulására számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.
Szerző(k): Domokos ErikaA gazdaság kilábalása gyors ütemben valósulhat meg, a második negyedévtől kétszámjegyű növekedésre, az idén éves szinten 4 százalékos, jövőre pedig 5 százalékot meghaladó bővülésre lehet számítani - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Cégvezetők Csúcstalálkozóján csütörtökön.
Szerző(k): Csernátony CsabaSajtóértesülések szerint Magyarország miniszterelnöke nagy lehetőséget lát az európai helyreállítási alap Magyarországra jutó pénzeiben abból a szempontból, hogy ezekből még a 2022-es választás előtt lehet hangulatjavító intézkedésekre költeni.
Szerző(k): Komócsin SándorNagyon úgy tűnik, hogy Emmanuel Macron újraválasztása Franciaország elnökévé 2022 májusában azon múlik, hogy a nép hogyan értékeli az államfő teljesítményét a járvány és a gazdasági válság kezelésében. Macron magabiztos, úgy gondolja, menni fog a dolog, ám meccs nincs lefutva.
Szerző(k): Komócsin SándorAz idei első két hónapban 1,5 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom
Szerző(k): Rácz Gergő