Az önkormányzat tulajdonában lévő Szegedi Sport és Fürdők Kft. várhatóan december közepén bezárja az Anna Fürdőt és tavaszig nem is nyitja ki - írja a Termál Online.
Szerző(k): Szász PéterLondoni pénzügyi elemzők szerint a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2023-ra szóló rontott globális növekedési előrejelzése is valószínűleg túl derűlátó.
Szerző(k): Szabó DánielMár látszik a magyar diákok oktatási eredményein is, hogy a pedagógusok kedvezőtlen körülmények között kénytelenek dolgozni. Mivel az anyagi megbecsültség hiányzik, kevés fiatalból lesz tanár. Önmagában viszont a béremelés sem orvosolja a rendszerszintű problémákat, köztük az oktatási intézmények gazdaságtalanságát, az óraszámok csökkentését és a szakmai támogatás hiányát – így foglalható össze a Magyar Tudományos Akadémia Közoktatási Elnöki Bizottság állásfoglalása.
Szerző(k): Szabó DánielA patikák is hatalmas rezsiemelkedést tapasztalnak, főleg azok a gyógyszertárak küzdenek a túlélésért, amelyek kis településeken szolgálják ki a lakosságot és kis forgalmat bonyolítanak le.
Szerző(k): Koncsek RitaA megélhetési költségek emelkedésén belül kiemelt súllyal játszanak az élelmiszerek – azok számára is, akik ezeket árulják, azaz az áruházlánci dolgozóknak, akik egyben fogyasztók is. Béremelés, ingyenes étel és kedvezmények: körkérdésünkből kiderül, hogyan támogatják a magyarországi szupermarketek a dolgozókat a megélhetési válság idején.
Szerző(k): Molnár CsabaSzerdán nem sokkal dél után elérte az euró ára a 430 forintos lélektani határt. A dollár is 443 forint fölött járt, de az amerikai fizetőeszközzel szemben még nem dőlt meg a történelmi rekord.
Szerző(k): Herman BernadettAz Európai Unió energiainfrastruktúrája elleni támadásokat egyre valószínűbbnek tartják a szakértők, miután az Északi Áramlat gázvezetéken történt robbanások vizsgálata egyre inkább abba az irányba mutat, hogy szabotázsakció történt. Kiterjedtsége miatt viszont szinte védhetetlen az európai áram- és gázhálózat. Brüsszel dilemmája, hogy az orosz-ukrán háborúban Oroszország hibrid hadviselést folytat.
Szerző(k): Szabó DánielA magyar gazdaságpolitika legnagyobb gondja jelenleg, hogy hiteltelen, mégpedig mind a monetáris, mint a költségvetési ága, és ezen csak ront, ha a piaci hitelfelvétel lehetőségét lebegtetetik - véli az egyik legismertebb magyar közgazdász tudós, aki a 2010 előtt hatalmon lévő kormányok bírálatával sem fukarkodott.
Szerző(k): Komócsin Sándor